Fotó: EPA/Tannen Maury

Donald Trump az élre tört az amerikai republikánus elnökjelöltek népszerűségi felméréseiben. Országosan 105 különböző friss felmérés szerint átlagosan 13,6%-os a támogatottsága, míg az őt követő Jeb Bushnak csupán 13,3%. Trump még életében nem töltött egy napot sem közhivatalnokként, de a washingtoni politikai vircsaftból kiábrábult rajongói pont ezért akarják a Fehér Házba küldeni.

Az ingatlanguru, szépségverseny-szervező és - a New York Times szavaival élve - médiaszörnyeteg az elnökválasztási kampányba három hete beszállva kijelentette, hogy a Mexikó felől érkező illegális bevándorlók többsége a drogot terjeszti, gyilkos és nemi erőszakot elkövető bűnöző.

Ehhez hozzátette, hogy megválasztása esetén falakkal és kerítésekkel védené meg az Egyesült Államokat az érkező migránsoktól – a számlát pedig természetesen Mexikóval fizettetné ki. Hatalmas botrány lett a sztoriból, Trump - aki maga is német bevándorlók leszármazottja - pedig szokásához híven élvezte a rivaldafényt, és azóta csak igyekezett megerősíteni mindazt, amit akkor mondott a bevándorlásról.

Mit árul el Amerikáról a Trump-jelenség?

Trump tehát belecsapott a lecsóba, teljes vállszélességgel támadva Mexikót - és utóbbi napokban Kínát is -, amely népszerű téma azon egyre elégedetlenebb, de figyelmen kívül hagyott milliók számára, akiket sosem kérdez meg a média. Az egyenes beszéde és kötekedő természete őrületbe kergeti a nagyvárosi eliteket, de a vidék lakosságánál nagyon is bejön ez a stílus.

Az üstökös-szerű emelkedésétől teljesen megzavarodott Republikánus Pártot pedig arra kényszeríti, hogy olyan témákat vitasson meg, amelyeket az a háta közepére sem kívánt. Ilyen a hispán bevándorlás és a nemzetközi kereskedelem, illetve ezek kihatása az átlag amerikai bérére és életkörülményeire.

Egyre többen teszik föl ugyanis a kérdést: valóban nemzeti érdek-e nagyszámú és alacsonyan iskolázott bevándorló befogadása az USA-ba, amikor még a hazaiak sem jutnak megfelelő munkahelyekhez – hogy az automatizáció hatásáról ne is beszéljünk? A friss statisztikák szerint az amerikai foglalkoztatottsági ráta 1977-ben volt utoljára ilyen alacsonyan, míg a kékgalléros munkahelyek jórészt elvándoroltak Ázsiába.

Trump és az európai populisták egy platformon?

Ha pedig valaki áthallást érez Donald Trump és kontinensünk populistáinak retorikája között, az valószínűleg jó helyen tapogatózik. A 2008-ban összecsuklott globális pénzügyi rendszer azóta sem tért teljesen magához, a megrendült kisegzisztenciák pedig védelemért kiáltanak. Míg korábban a politikai centrumból, ma inkább az elégedetlenek felől igyekeznek szavazókat gyűjteni a politikai vezetők szerte Európában – és ezek szerint most már Amerikában is.

Káncz Csaba jegyzete