4p
Kamatot vágott a jegybank, a döntés az elemzőket is meglepte. Az új szint 1,2 százalék, a forint gyengül.

Meglepetésre az MNB 2015 júliusa után ismét vágott az alapkamaton, 15 bázisponttal 1,2 százaléka csökkent az irányadó ráta, ami azt is jelenti, hogy az ON betéti kamat Magyarországon is mínuszos lett - kommentálta  Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere az MNB döntését.

Mást várt a piac

A jegybank ugyan a legutóbbi kommunikációiban többször utalt a további monetáris enyhítés lehetőségére, azonban a piac nagy része egyelőre csak a nem konvencionális eszközök bővítését várta. Az elmúlt hónap globális és hazai eseményei egyaránt támogatták az enyhítést - véli az elemző.

 

Bebesy szerint a külső globális környezet jóval támogatóbbá  vált. A globális lassulás és deflációs félelmek miatt a fejlett piaci jegybankok támogatóbb üzemmódba kapcsoltak, a legfrissebb amerikai makrogazdasági adatok pedig az év eleji lejtmenet után inkább stabilizálódást mutattak. Mindez kedvezett a kockázatosabb eszközök árazásának, jelentősen korrigáltak a részvénypiacok, visszapattantak a nyersanyagárak, és a vállalati kötvény piacokon is enyhült a feszültség. A támogató külső környezetben tovább csökkentek az állampapír piaci hozamok, és erősödni kezdett a forint, betört a 310-es szint alá az euróval szemben.

Szétcsapták a forintot

A kamatdöntés után komoly gyengülésbe kezdett a forint, a 311 közeléből 313-ig ugrott az euróhoz képest. Részletek >>>

Minden kiderül az inflációs jelentésből

A hazai inflációs számok folyamatosan elmaradtak a legutóbbi inflációs jelentésben vázolt pályától, és az eltérés rendkívül nagy, 1 százalékpont körülire tágult. Az MNB most publikálja a legfrissebb márciusi Inflációs Jelentését, és arra számítanak, hogy közel 1 százalékponttal csökkenti az idei évre vonatkozó előrejelzését, és a 2017-re vonatkozó számot is lefelé hozza.

Bebesy szerint az MNB a következő hónapokban tovább lazíthatja majd a monetáris kondíciókat, mivel annak ellenére, hogy az infláció az év második felében emelkedni kezd, az elmúlt három évet követően az idén is  jelentősen elmarad a 3 százalékos jegybanki céltól.

Csak néznek az elemzők

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint meglepte a piaci szereplőket a csökkentés. Úgy látják, a Magyar Nemzeti Bank 10-15 bázispontonként, őszre 1 százalék közelébe mérsékelheti az alapkamatot.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének kommentárja szerint is meglepetést okozott a csökkentés, azonban a piac beárazta a további kamatvágásokat. Felidézte: a jegybank vezetése az elmúlt időszakban többször is figyelmeztetett, hogy a jelenlegi kondíciók mellett nem lehet elérni a 3 százalékos inflációs célkitűzést, amihez gyengébb forintárfolyamra is szükség lehet, így felerősödtek a kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozások, azonban az elemzők többsége egy későbbi időpontban várta az új kamatcsökkentési ciklus megkezdését.

Úgy vélte, a kamatcsökkentést érdemben támogatták az EKB nemrég bejelentett vártnál nagyobb lépései - a betéti kamatláb csökkentése mellett az alapkamat csökkentése, az eszközvásárlási program kiterjesztése, valamint egy új hosszú távú refinanszírozási program bejelentése -, valamint az, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is mérsékeltebben emelheti a kamatokat.

Meg se kottyan forintnak?

A Takarékbank elemzője szerint, mivel a kamatcsökkentés 0,90 százalékig lényegében be van árazva, a forint árfolyama feltehetően nem fog leértékelődési pályára állni, mivel az igen gyorsan javuló fundamentumok a forint erősödését indokolják. Így az MNB feltehetően csupán ellensúlyozni tudja a forint erősödésére ható folyamatokat. Az elemző a következő hónapokban arra számít, hogy két további lépésben 0,90 százalékra süllyed az alapkamat.

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzőjének kommentárja szerint előrejelzésükben számítottak a csökkentésre, azonban a döntés szembement a piaci konszenzussal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG