3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egyre kevesebb ország teljesíti a NATO által megszabott kiadási célt.

Az európai NATO-tagállamok közül tavaly csak Görögország és Észtország teljesítette az atlanti szövetség által meghatározott védelmi költségvetési minimumot – áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet világjelentésében.

Ahhoz, hogy az összes európai NATO-tagállam teljesíthesse a GDP érték legalább 2 százalékában megállapított védelmi kiadási célt, átlagosan több mint 40 százalékkal kellene emelniük katonai költségvetésüket – derült ki a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézet (IISS) idei elemzéséből.

A világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről összeállított elemzésben hangsúlyozzák: miközben az ázsiai feltörekvő hatalmak már csaknem másfélszer annyit fordítanak katonai kiadásokra, mint Európa, a 2 százalékos célt teljesítő európai tagországok száma még csökkent is. 2015-ben négy ország - Görögország és Észtország mellett Lengyelország és Nagy-Britannia – is elérte e védelmi kiadási arányt.

Bár Nagy-Britannia továbbra is az egyetlen európai ország a világ öt legnagyobb védelmi költségvetésű hatalmának mezőnyében, tavaly azonban a brit védelmi kiadások is a hazai össztermék 2 százaléka alá csökkentek.

Rosszul számoltak?

A brit védelmi minisztérium hivatalos közleményében cáfolta a londoni kutatóműhely adatait. A tárca szerint a kutatóintézet hibásan számolt, mivel dollárban mérte a védelmi kiadásokat, megfeledkezve a font árfolyamának ingadozásáról.

Az IISS éves jelentése ugyanakkor nyíltan bírálja a NATO által meghatározott GDP-arányos célt, mivel szerintük bizonyos esetekben akár a hazai össztermék 1 százaléka is kielégítő lehet, más körülmények között azonban akár a 3 százalék is elégtelen. A kutatóintézet szerint hasznosabb lenne, ha a NATO az egyes tagországokban műveleti szempontból jelentőséggel bíró, helyileg kijelölt területeken kérné a beruházások növelését.

Mások jóval többet költenek

Az európai védelmi kiadások tavaly mindössze 0,5 százalékkal bővültek reálértéken, az ázsiai hatalmak költségvetése ugyanakkor évente 5-6 százalékot emelkedik. Ázsia jelenleg 1,3-szer többet fordít védelmi kiadásokra, mint Európa – írja a tanulmány. Hozzátették: ebben a környezetben a Nyugat védelmi technológiai fölénye már korántsem magától értetődő. Bizonyos területeken, főleg a légi hadviselésben például Kína csaknem elérte a nyugati színvonalat, egyes orosz rakétafegyverek hatósugara pedig meghaladja az összehasonlítható kategóriájú amerikai fegyverrendszerekét.

Észak-Korea alaposan megtesztelte Trumpot

Észak-Korea ismét rakétakísérletet végzett, most azonban nagyon célzott volt a lövés. Japán irányába történt, a Japán-tengerre, épp mikor a japán miniszterelnök az amerikai elnöknél vendégeskedik, hogy fenntartsa a két ország közti sok évtizedes szövetségesi viszonyt.

További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG