4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Elfogadta az alelnökjelöltséget a republikánus Mike Pence, akit Donald Trump választott maga mellé.

Mike Pence indianai kormányzó szerda este a republikánus konvención elmondott beszédében elfogadta a felkérést, hogy az amerikai elnökjelöltté választott Donald Trump alelnökjelöltje legyen. A konzervatív, korábban a Tea Párttal rokonszenvező politikus egyúttal felhasználta az alkalmat arra is, hogy bizalmat keltsen Trump iránt a még kétkedő konzervatívokban is.

Ilyen se volt még a republikánusoknál

Az 57 éves Pence kormányzó nehéz pillanatban állt az aréna pódiumára: Ted Cruz texasi szenátor éppen befejezte kipfujozott és lehurrogott beszédét, amelyben nem biztosította nyílt támogatásáról Donald Trumpot, hanem arra biztatta a republikánus választókat, hogy novemberben szavazzanak "a lelkiismeretük szerint". Az aréna közönsége morajlott, és amikor Mike Pence a mikrofonhoz lépett, lelkesen ütemes "Mike-ot szeretjük!" felkiáltással köszöntötték őt.

De ki az a Mike Pence és miért választotta éppen őt alelnöknek Trump? Káncz Csaba elemzéséből kiderül >>>

Pence a személyes történetével kezdte beszédét, elmondta, hogy ír bevándorlók gyermeke, szerényen éltek, a házuk végében kukoricaföld húzódott, és a szülei rengeteget dolgoztak. Édesanyja is megjelent a konvención, őt az egybegyűltek felállva és zúgó tapssal köszöntötték.

Trump? Hát az egy csoda

A személyes hangvétel után Pence Donald Trumpot méltatta. "Új vagyok ebben a kampányban, őszintén szólva, soha nem gondoltam, hogy itt állok majd, azt hittem, ezt az estét a barátaimmal a nagyszerű Indianában töltöm majd. Csakhogy néhány nappal ezelőtt New Yorkban voltam, azzal az emberrel, aki harminchét szövetségi államban győzedelmeskedett, tizenhat tehetséges ellenfelét győzte le, és többmilliónyi új szavazót hozott a Republikánus Pártnak" - mondta az indianai kormányzó, akit 03:07-től hallgathat a Bloomberg összefoglalójában:

"Színes stílusú" és "karizmatikus" embernek írta le Trumpot, aki szerinte "éppen az egyensúlyt kereste" az alelnökjelölt kiválasztásakor. Paul Ryan házelnök, aki a beszéd előtt bemutatta a kormányzót, éppen így fogalmazott róla: "ennek az embernek van meggyőződése, olyan ember, akiben megbízhatnak, a konzervatív mozgalom szívéből és Amerika szívéből jön, és most arra van szükségünk, hogy őt és Donald Trumpot egyenesen a Fehér Házba küldjük".

Veszélyben a fegyverviselés

Félórás beszédében Mike Pence - a választás tétjének fontosságára utalva - erőteljesen bírálta Hillary Clintont, a demokraták várható elnökjelöltjét. Figyelmeztetett arra, hogy ha Clinton lesz az elnök, akkor szerinte a szövetségi legfelsőbb bíróság kinevezendő új bírája liberális lesz, az alkotmány fegyverviselést garantáló második kiegészítése veszélybe kerül, és kitért Clinton vélt külpolitikai tévedéseire is.

Megemlítette például a bengázi ügyet, mire a delegátusok kórusban skandálták Clintonról: "zárják be, zárják be!". (2012-ben a líbiai Bengázi amerikai külképviselete ellen támadást intéztek terroristák, a követség több munkatársa, köztük a nagykövet is meghalt, s az incidensért az akkor külügyminiszter Clintont teszik felelőssé.)

Az alelnökjelölt hangsúlyozta, hogy a republikánus párt készen áll: "Amikor megválasztjuk Donald Trumpot, az Egyesült Államok negyvenötödik elnökét, akkor ismét naggyá tesszük Amerikát" - fogalmazott.

A párton belül imádták

Pence beszédét rendkívül pozitív visszhang fogadta republikánus berkekben. Részben annak köszönhetően is, hogy Ted Cruz szenátor vitatott beszéde után hangzott el. A konvención jelen lévő politikusok - köztük például Chris Christie, New Jersey állam kormányzója - kifejezetten elítélték Cruzt, mert - ahogyan Christie fogalmazott egy televíziós interjúban: - "megszegte ígéretét, becsapta az amerikaiakat, hiszen esküt tettünk rá, hogy támogatjuk a párt elnökjelöltjét".

Maga Donald Trump - aki az előzetes bejelentésekkel ellentétben szerdán délután a saját repülőgépével visszatért Clevelandbe - szokásához híven Twitter-bejegyzésben közölte véleményét Cruzról. "Oh, Ted Cruzt kipfujozták a pódiumról, nem tartotta tiszteletben az esküjét" - írta, arra utalva, hogy a Republikánus Országos Bizottság még tavaly hozott döntése szerint a párt elnökjelöltjét mindenkinek támogatnia kell. Trump tudatta azt is, hogy órákkal korábban már olvasta a Cruz-beszédet, de hagyta, hogy a szenátor elmondja. "Nem nagy ügy" - tette hozzá a Twitter-bejegyzésben az elnökjelölt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG