A versenyképesség és a demográfia a szó szoros értelmében nem „megoldható” ügyek

A soros elnökségi félév hivatalos megkezdését megelőzően a KSH a születésszám további visszaesésének adatait tette közzé. Nem magyar sajátosság a természetes fogyás (azaz: a halálozását száma meghaladja születésekét), hiszen a fejlett világ döntő részét, sőt egy ideje a közepes fejlettségi tartományba belépő Kínát is érinti a jelenség — fejti ki Bod Péter Ákos a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor hasábjain. Nálunk és a tágabb kelet-közép-európai térségben a helyzetet bonyolítja a gyenge népességmegtartó képesség is: az aktív korosztály növekvő hányada él, dolgozik az országon kívül. A kivándorlás jelensége sokkal korábban megjelent Romániában, Bulgáriában, a balti államokban, Lengyelországban, de most már hazánkat is elérte, mindenféle további demográfiai hatásaival és gazdasági következményeivel együtt.

Most ott tartunk, hogy a természetes népességváltozás és a vándormozgalmak közös hatására a négy évtizeddel ezelőtti csaknem 11 millió lakosú Magyarország és az akkor mintegy 7 milliós Ausztria jelenleg egyaránt 9 millió körüli népességet mondhat magáénak. Nem ez a leglényegesebb vonatkozás, de tudható: a méretcsökkenésünk idővel meg fog jelenni az európai intézményeken belüli szavazati, parlamenti arányszámokban is. Különösen fontos nekünk, de másoknak is, a demográfia ügye. Ám ez nem az a terület, ahol saját hazai sikereink birtokában tudnánk irányt mutatni a magyar kormányzatra jutó féléves ciklus során.

Kiválasztás és súlyozás

Hasonló a helyzet a nemzetközi versenyképességgel. Az IMD World Competitiveness Center tavasszal tette közzé átfogó felmérését hatvanhét gazdaság nemzetközi versenyképességi helyzetéről. A magyar helyezés – talán nem meglepően – nincs az élcsoportban; az 54-ik a helyünk az átfogó módszertan alapján. Az viszont igenis figyelemre méltó, hogy az előző évekhez képest jelentős a romlás. Érdemes ezért itt vizsgálat tárgyává tenni a versenyképesség ügyét, és nem is elsősorban uniós vonatkozásban, hanem előbb a hazai viszonyaink miatt.

A mögöttünk hagyott néhány év sok lényeges területen viszonylagos romlást hozott. De még ez a megállapítás sem elégséges határozott vélemény kialakításához, hacsak más felmérések nem erősítik meg.

Esetünkben viszont rendelkezésre áll több más értékelés és felmérés is. Ilyen az MNB más módszertana alapján készített versenyképességi jelentés. Annak alapján a magyar végső helyezés egy árnyalattal jobb az EU-ban. De a jegybanki elemzésre is érvényesek ugyanazon fenntartások: az indikátorok kiválasztásán és a tényezők súlyozásán sok múlik abban, hogy adott évben milyen az ország pozíciója. Viszont erre is igaz, hogy az adott indikátor-kereten belül a jelentős és több tényezőt érintő romlást már érdemes komolyan venni.

A most elszenvedett versenyképességi pozícióromlásunk nem az utóbbi néhány év terméke, hanem éppenséggel a 2010 után az akkori átfogó krízisre adott – már akkor tudhatóan korszerűtlen – válasz következménye.

De sosem késő korrigálni. Az MNB dokumentumai újabban egyre tisztábban tartalmazzák a szükséges korrekció irányait – ezért is gyakori és érdemi a véleményütközés immár a nyilvánosság előtt is a követendő gazdaság- és fejlesztéspolitikáról a jegybank és olyan kormányzati tényezők között, amelyek továbbra is az állami eszközökkel támogatott mennyiségi növekedésben látják a felfele vezető utat.