A fukusimai atomkatasztrófa után több, mint kilenc évvel még mindig nehéz rábeszélni a régióból elköltöztetett több százezer embert, hogy térjen vissza korábbi otthonába. A kormányzat szeretné azt sugallni, hogy a legnagyobb japán sziget, Honsú északkeleti partvidékét megrázó hatalmas földrengés, majd az azt követő szökőár pusztítása ma már a múlt része, miközben a valóság az, hogy az akkor megsérült atomreaktorokból szivárgó radioaktív hűtővíz egyelőre felmérhetetlen kárt okozott az óceánban és a talajban is.
Permanens dráma
2011 tavaszán az erőművet üzemeltető állami társaság (TEPCO) sokáig titkolni próbálta a károk nagyságát, így a mentés több fontos mozzanata jókora késéssel indult. Az atomerőmű katasztrófája miatt több mint 160 ezer ember volt kénytelen elhagyni addigi otthonát - csak a földrengés és a cunami 470 ezer ember kitelepítését eredményezte, illetve 18 500 ember halt meg vagy tűnt el.
Sokan látják úgy, hogy a kormány csak a jövő nyári tokiói olimpiára tekintettel kampányol a fővárostól alig 100 kilométerre lévő Okumában, és az egész művelet nem több kommunikációs tereprendezésnél. A város egy részét ugyanis ma valójában több millió köbméternyi mérgező talaj tárolására használják, és a hatóságok ígérete szerint a dekontaminációs eljárásnak (ez a megnevezése a fertőtlenítés és a sugárfertőzött szennyeződések komplex eltávolításának) csak 2045-re lesz vége - feltéve, hogy addig találtak ennek végrehajtásához alternatív tárolóhelyet.
A trícium kérdése
Ami a reaktoron kívüli eseteket illeti: a legnagyobb szennyezési forrást az elszivárgott, sugárfertőzött víz jelenti, bár az üzemeltetők fogadkoznak: ezt a csatát megnyerik. Ugyanakkor a vitába beszállt civil szervezetek, illetve a Greenpeace ez ügyben meglehetősen szkeptikus. Shaun Burnie, a zöld szervezet képviselője emlékeztet arra, hogy a japán kormány és a Tepco 2020-ra ígérte, hogy megoldja a több mint 1,2 millió köbméteres méretű "vízválságot".
A sugárszennyezett víz tisztítása úgy történik, hogy a folyadékot áthajtják egy tisztítórendszeren, amely a trícium kivételével elvileg kivon minden radioaktív elemet belőle. Gyakorlatilag azonban - és erre a TEPCO állítólag csak két éve jött rá - a már tisztított víz 85 százaléka még mindig túl sok sugárzó anyagot tartalmaz, ezért másodszor is átküldik a szűrőrendszeren. Ez sem jelent azonban semlegesítést vagy olyan megoldást, hogy a kezelt folyadékot ne kellene veszélyes nukleáris hulladékként kezelni, és még a szakértők sem tudják pontosan, mit kellene vele csinálni.
A katasztrófa óta a japánok a reaktor körül tartályokba gyűjtik a szivárgó radioaktív vizet, lassan végeláthatatlan területen sorakoznak a hatalmas hordók. De nem lehet mindent beépíteni, örökké nem gyűjthetik így a veszélyes folyadékokat, próbálkoznak is mindennel. Nem sok sikerrel.
Nem véletlen, hogy a nemzetközi szakmai közösségben és a szomszédos országok kormányaiban óriási felháborodást váltott ki a japán kormány egy hónappal ezelőtti terve, hogy 1,2 millió liter radioaktív vizet egyszerűen a Csendes-óceánba engednének. Ezt a vízmennyiséget jelenleg mintegy ezer tartályban tartják, de a mennyiség naponta növekszik, amint az erőmű területén halmozódó eső és a talajvíz folyamatosan fertőződik. Tokió a tervek szerint 2022-ben kezdené el a szennyezett víz óceánba eresztését, amelyre válaszul Peking máris belengette a japán tengeri élelmiszer beviteli tilalmát.
Talán a legnagyobb aggodalmat a trícium, a hidrogén radiokatív izotópja okozza. Ian Fairlie, a Princeton Egyetem tanára szerint jelenleg több, mint 1 millió tonna trícium található az erőmű területén lévő víztartályokban. Ehhez naponta mintegy 300 tonna trícium jön hozzá abból a vízből, amelyet a 3 megsemmisült reaktor leolvadt nukleáris fűtőelemeinek hűtésére használnak. Csakúgy, mint az összes többi radioaktív anyag a trícium is karcinogén (rákot okoz), mutagén (genetikai mutációhoz vezet) és teratogén (torz fejlődéshez vezet az embrióban).
Felelőtlen tervek
Robert Hunziker környezetvédelmi újságíró a japán kormány terveit látva egyenesen azt állítja, hogy az óceánba engedni kívánt fukusimai radioaktív víz több generáció életét is veszélyeztetheti a Földön.
Hunziker szerint a TEPCO képességeit meghaladja a kihívás nagysága, ezért a talajvíz egy jó része szabadon áramlik ki és be az erőmű területe alatt. A szennyezett víz így kiszivárog a környező területekre, amelyben olyan radioaktív elemeket találunk, mint a cézium, a stroncium és a trícium.
A környezetvédelmi szakértő leszögezi, hogy olyan veszélyes radionuklidek, mint a stroncium-90 és a jód-129 izotóp (amelynek felezési ideje 15,7 millió év) a TEPCO fogadkozásai ellenére nem lesznek teljesen eltávolítva a szennyezett vízből. Hunziker idéz a Scientific American tanulmányából, amely szerint a radioktív izotópok felhalmozódnak a halak és az emberek szöveteiben, roncsolják a DNS-t és megváltoztatják a génállományt.
Hunziker kiemeli a 2016-os ukrán statisztikákat, miszerint a csernobili katasztrófa után 3 évtizeddel 2,4 millió ukrán személy kap rendszeresen orvosi kezelést a nukleáris fertőzéssel összefüggésben. Köztük van 454 ezer gyerek, akik a katasztrófa idején még nem is éltek, de rendszeresek náluk a légzőszervi- és emésztőrendszeri panaszok, az öröklött torzulások és a genetikai abnormalitások.
Hunziker a fukusimai tragédiáért egyértelműen a japán kormányzatot teszi felelőssé, amely a Csendes-óceán partján, a világ egyik legveszélyesebb vulkáni övezetében (Pacific Ring of Fire) épített egy óriási atomerőművet. Abban az országban, amely évente átlagosan 1500 földrengést él át.
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg. 
