A fukusimai atomkatasztrófa után több, mint kilenc évvel még mindig nehéz rábeszélni a régióból elköltöztetett több százezer embert, hogy térjen vissza korábbi otthonába. A kormányzat szeretné azt sugallni, hogy a legnagyobb japán sziget, Honsú északkeleti partvidékét megrázó hatalmas földrengés, majd az azt követő szökőár pusztítása ma már a múlt része, miközben a valóság az, hogy az akkor megsérült atomreaktorokból szivárgó radioaktív hűtővíz egyelőre felmérhetetlen kárt okozott az óceánban és a talajban is.
Permanens dráma
2011 tavaszán az erőművet üzemeltető állami társaság (TEPCO) sokáig titkolni próbálta a károk nagyságát, így a mentés több fontos mozzanata jókora késéssel indult. Az atomerőmű katasztrófája miatt több mint 160 ezer ember volt kénytelen elhagyni addigi otthonát - csak a földrengés és a cunami 470 ezer ember kitelepítését eredményezte, illetve 18 500 ember halt meg vagy tűnt el.
Sokan látják úgy, hogy a kormány csak a jövő nyári tokiói olimpiára tekintettel kampányol a fővárostól alig 100 kilométerre lévő Okumában, és az egész művelet nem több kommunikációs tereprendezésnél. A város egy részét ugyanis ma valójában több millió köbméternyi mérgező talaj tárolására használják, és a hatóságok ígérete szerint a dekontaminációs eljárásnak (ez a megnevezése a fertőtlenítés és a sugárfertőzött szennyeződések komplex eltávolításának) csak 2045-re lesz vége - feltéve, hogy addig találtak ennek végrehajtásához alternatív tárolóhelyet.
A trícium kérdése
Ami a reaktoron kívüli eseteket illeti: a legnagyobb szennyezési forrást az elszivárgott, sugárfertőzött víz jelenti, bár az üzemeltetők fogadkoznak: ezt a csatát megnyerik. Ugyanakkor a vitába beszállt civil szervezetek, illetve a Greenpeace ez ügyben meglehetősen szkeptikus. Shaun Burnie, a zöld szervezet képviselője emlékeztet arra, hogy a japán kormány és a Tepco 2020-ra ígérte, hogy megoldja a több mint 1,2 millió köbméteres méretű "vízválságot".
A sugárszennyezett víz tisztítása úgy történik, hogy a folyadékot áthajtják egy tisztítórendszeren, amely a trícium kivételével elvileg kivon minden radioaktív elemet belőle. Gyakorlatilag azonban - és erre a TEPCO állítólag csak két éve jött rá - a már tisztított víz 85 százaléka még mindig túl sok sugárzó anyagot tartalmaz, ezért másodszor is átküldik a szűrőrendszeren. Ez sem jelent azonban semlegesítést vagy olyan megoldást, hogy a kezelt folyadékot ne kellene veszélyes nukleáris hulladékként kezelni, és még a szakértők sem tudják pontosan, mit kellene vele csinálni.
A katasztrófa óta a japánok a reaktor körül tartályokba gyűjtik a szivárgó radioaktív vizet, lassan végeláthatatlan területen sorakoznak a hatalmas hordók. De nem lehet mindent beépíteni, örökké nem gyűjthetik így a veszélyes folyadékokat, próbálkoznak is mindennel. Nem sok sikerrel.
Nem véletlen, hogy a nemzetközi szakmai közösségben és a szomszédos országok kormányaiban óriási felháborodást váltott ki a japán kormány egy hónappal ezelőtti terve, hogy 1,2 millió liter radioaktív vizet egyszerűen a Csendes-óceánba engednének. Ezt a vízmennyiséget jelenleg mintegy ezer tartályban tartják, de a mennyiség naponta növekszik, amint az erőmű területén halmozódó eső és a talajvíz folyamatosan fertőződik. Tokió a tervek szerint 2022-ben kezdené el a szennyezett víz óceánba eresztését, amelyre válaszul Peking máris belengette a japán tengeri élelmiszer beviteli tilalmát.
Talán a legnagyobb aggodalmat a trícium, a hidrogén radiokatív izotópja okozza. Ian Fairlie, a Princeton Egyetem tanára szerint jelenleg több, mint 1 millió tonna trícium található az erőmű területén lévő víztartályokban. Ehhez naponta mintegy 300 tonna trícium jön hozzá abból a vízből, amelyet a 3 megsemmisült reaktor leolvadt nukleáris fűtőelemeinek hűtésére használnak. Csakúgy, mint az összes többi radioaktív anyag a trícium is karcinogén (rákot okoz), mutagén (genetikai mutációhoz vezet) és teratogén (torz fejlődéshez vezet az embrióban).
Felelőtlen tervek
Robert Hunziker környezetvédelmi újságíró a japán kormány terveit látva egyenesen azt állítja, hogy az óceánba engedni kívánt fukusimai radioaktív víz több generáció életét is veszélyeztetheti a Földön.
Hunziker szerint a TEPCO képességeit meghaladja a kihívás nagysága, ezért a talajvíz egy jó része szabadon áramlik ki és be az erőmű területe alatt. A szennyezett víz így kiszivárog a környező területekre, amelyben olyan radioaktív elemeket találunk, mint a cézium, a stroncium és a trícium.
A környezetvédelmi szakértő leszögezi, hogy olyan veszélyes radionuklidek, mint a stroncium-90 és a jód-129 izotóp (amelynek felezési ideje 15,7 millió év) a TEPCO fogadkozásai ellenére nem lesznek teljesen eltávolítva a szennyezett vízből. Hunziker idéz a Scientific American tanulmányából, amely szerint a radioktív izotópok felhalmozódnak a halak és az emberek szöveteiben, roncsolják a DNS-t és megváltoztatják a génállományt.
Hunziker kiemeli a 2016-os ukrán statisztikákat, miszerint a csernobili katasztrófa után 3 évtizeddel 2,4 millió ukrán személy kap rendszeresen orvosi kezelést a nukleáris fertőzéssel összefüggésben. Köztük van 454 ezer gyerek, akik a katasztrófa idején még nem is éltek, de rendszeresek náluk a légzőszervi- és emésztőrendszeri panaszok, az öröklött torzulások és a genetikai abnormalitások.
Hunziker a fukusimai tragédiáért egyértelműen a japán kormányzatot teszi felelőssé, amely a Csendes-óceán partján, a világ egyik legveszélyesebb vulkáni övezetében (Pacific Ring of Fire) épített egy óriási atomerőművet. Abban az országban, amely évente átlagosan 1500 földrengést él át.
Ezért szankciókat vezettek be.
