Idén januárban Vlagyimir Putyin orosz elnök Recep Tayyip Erdogan török elnök, Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök és Alekszandar Vucsics szerb államfő jelenlétében Isztambulban ünnepélyes keretek között átadta az orosz gáz exportjára szánt Török Áramlat (TÁ) gázvezetéket. A TÁ tervezett második, Balkánt átszelő, Kelet-Közép-Európába tartó, évi közel 16 milliárd köbméteres kapacitású ága Bulgáriába (3-3,5 milliárd köbméter), Szerbiába (2,5 milliárd köbméter) és Magyarországra (akár közel 10 milliárd köbméter) továbbíthat jelentősebb mennyiségű orosz gázt – utóbbi volumen egy része, közel 4 milliárd köbméter pedig Ausztria és Szlovákia felé folytathatja útját.
Több sebből vérzik
Geopolitikai szempontból a gázvezeték megépítése tovább élezi az amúgy sem baráti amerikai-orosz kapcsolatot, hiszen az Egyesült Államok számára stratégiai kérdés, hogy az orosz befolyást visszaszorítsa a Nyugat-Balkánon. Az orosz és török elnök 2015 óta tartó közeledése is vörös posztó Washington számára. Bár valójában az érdekek a Balkánon sem vágnak egybe: Ankara terjeszkedik a neo-oszmán logika alapján Bosznia-Hercegovinában, Albániában és Koszovóban, kihasználva a muszlim értékközösséget, ami joggal aggaszthatja Belgrádot és – a bulgáriai török közösséget tekintve – Szófiát is.
Nos, egy év elteltével a projekt több sebből vérzik. Szerbia még mindig nem készítette el a TÁ saját szakaszát, és a legutóbbi becslések szerint 2021 közepéig nem is fogja. A TÁ egyik alapvető stratégiai célja az volt, hogy Ukrajnát leválasszák a Délkelet-Európába irányuló orosz gázszállításokról. De egy új orosz tanulmány leszögezi, hogy a jelenlegi európai gázigények mellett Ukrajnát legalább 2035-ig nem lehet kivenni Oroszország gázszállító nyomvonalaiból.
Mindennek tetejébe friss szakértői számítások szerint a TÁ esetében minimum 47 év múlva fordulhat nyereségessé. Miközben Moszkva számára a TÁ egy kulcsfontosságú projekt, addig Ankara számára egyre inkább csak egy újabb lehetőség a gázimport-portfóliójának diverzifikálására.
Törökország számára egyre fontosabbak az azeri szállítások, amelyek idén már letaszították az oroszokat az első helyről. A konfliktus Nagorno-Karabahban ráadásul tovább erősítette a török-azeri kapcsolatokat, miközben feszültséget keltett a Kreml és Ankara között. A TÁ hányattatott sorsa egyre inkább visszatükrözi az egymással több geopolitikai színtéren is szembekerülő orosz-török viszonyt.
Viharok Északon is
Mindeközben az orosz fél december 5-én újrakezdte az Északi Áramlat-2 tengeri építési munkálatait. A projekt megvalósítását tavaly decemberben függesztették fel, miután az Egyesült Államok szankciókat hirdetett meg a vezeték építésében részt vevő vállalatok ellen. Ezen szankciókat az amerikai külügyminisztérium idén októberben tovább bővítette.
Putyin elnök bejelentette, hogy a több mint 93 százalékban megépült, 1230 kilométeres Északi Áramlat-2-t Ororszország önerőből fogja befejezni. A projektet a németek sem akarják az utolsó szakaszon félbehagyni, az amerikai szankciók ellenére sem. Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány, ahol a vezeték partot ér, a napokban egy állami alapítvány létrehozását javasolta, amely befogadná a projekt vagyonát és védelmet nyújtana az amerikai szankciókkal szemben.
Az orosz állami sajtó szerint az elmúlt napok új állításai a Bellingcat, a CNN, a Der Spiegel, és a The Insider részéről Alekszej Navalnij megmérgezésével kapcsolatban is azt a célt szolgálják, hogy alátámasszák Biden Moszkva-ellenes politikáját, és aláássák a Nyugat támogatását az Északi Áramlat-2 megépítésével kapcsolatban. Az orosz cikk kiemeli, hogy befolyásos ellenzők vannak a német politikai életben is: így Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának vezetője, egyben a CDU egyik elnökjelöltje, másrészt pedig Annalena Bearbock, a Zöld párt társelnöke.
Márpedig hosszú évek nehéz küzdelme után végre Brüsszel is Berlin mellé állt, és július végén az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell élesen bírálta az USA szankciós politikáját. Kijelentette, hogy az EU határozottan ellenzi a legitim üzleti érdekeiket követő európai vállalatokkal szembeni bármilyen amerikai szankciót, és úgy véli, hogy az extraterritoriális korlátozások ellentétesek a nemzetközi joggal.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy miközben az USA a világ legnagyobb földgázkitermelője, Európában Oroszország és az orosz Gazprom – elsősorban földrajzi okok miatt – egyeduralkodó. Ezen Washington évek óta szeretne változtatni, ez azonban nem áll az EU érdekében. Brüsszel célja egyrészt az energia diverzifikálása és az energiabiztonság megteremtése, másrészt az energiahordozók árának a leszorítása, hogy minél versenyképesebb helyzetbe hozza az európai vállalatokat.
Az eladók egy része tudatosan 2026 elejére időzítette a piacra lépést. 
