Visszafojtott lélegzettel várjuk, mit talál ki Putyin

Putyin két újabb területet, Donyecket és Luhanszkot csatolhatja Oroszországhoz egyetlen tollvonással, elvéve ezeket egy független nemzettől. Tegnap Moszkva elismerte az említett területek függetlenségét, most pedig mindenki arra vár, hogy mi lesz az elnök következő lépése, merre mozdítja az ujját az orosz vezér. „Békefenntartókat” küldenek az újonnan „elismert” területekre, de többen attól tartanak, ez csak a teljes támadás előjele, magyarázza a helyzetet Stephen Collins, a CNN szakértője.

Amennyiben Putyin itt megáll, és megelégszik Donyeck és Luhanszk "függetlenségével", talán a konfliktus alábbhagy, elkerülhető lesz a teljes támadás. Elmaradna a világszintű krízis, ugyanakkor – és ezt a kommentátorok valamiért nem teszik hozzá - Donyeck és Luhanszk kérdése még így is a levegőben marad.

Ha a helyzet nem katalizálódik, az Joe Bidennek is jót tesz annyiban, hogy a benzinárak inflációja elkerülhető lesz az Egyesült Államokban egy, az elnök számára egyébként is kemény időszakban.

Kicsit túl sok katona van a határon meg hát ott a "vérségi kötelék is"

A CNN kommentátora szerint azonban a 190 ezer orosz katona jelenléte az ukrán határon nem egészen erre a szcenárióra utal, ahogy egyébként az sem, hogy Putyin ma engedélyt kért a parlamenttől, hogy az orosz katonai erőket használjon az országon kívül.

Ráadásul Putyin legutóbbi beszédében nyilvánvalóvá tette, hogy Ukrajnát Oroszországtól elválaszthatatlannak tartja. Ez a retorikai fordulat könnyedén egy nagyobb támadás igazolásául szolgálhat. Az orosz elnök kifejtette, hogy Ukrajna „történelmünk, kultúránk és lelki terünk” integráns része, az emberek és rokonaink pedig „vérségi kötelékkel kapcsolódnak hozzánk”. Hozzátette továbbá, hogy „a modern Ukrajnát Oroszország hozta létre.”

Az orosz elnök legfényesebb mondatának a CNN azt tartja, amely szerint mindenfajta támadás, amely az orosz erőket éri az Ukrajnába való belépéskor ürügyként tekinthető arra, hogy a konfliktus elmérgesedjen.

„Mindenkitől, aki hatalmat gyakorol Kijevben, azt kérjük, hogy fejezze be az ellenségeskedést. Ha ez nem történik meg, a vérontás teljes egészében az ukrán rezsim lelkiismeretén fog száradni.”

Vagyis Putyin saját, önkényes, de ma már ürüggyel is ellátott támadását az ukrán kormány nyakába varrja egy nem túl nyakatekert retorikai fordulattal.

Andreas Rüesch, a Neue Zürcher Zeitung kommentátora mindehhez hozzáteszi, hogy már maga a tény, hogy több tízezer orosz katona télen a határmentén van elszállásolva, lépéskényszerbe hozza Moszkvát: a katonák éhesek és fáradtak, vagyis a csapatoknak mozdulniuk kell vagy előre vagy hátra, mégpedig hamarosan.

Putyin bejelentése után Joe Biden amerikai elnök nem léptette életbe az ígért szankciókat azonnal, de ma reggelre már megjelent a nyilatkozat, amely szerint a korlátozásokat mégis kiterjesztik Oroszországra, jelentette a Reuters.

Mi lesz Ukrajna után?

Nyilvánvaló, hogy a kelet-ukrajnai moszkvabarát lázadókat Oroszország képezte ki, vagyis Putyin egyszerűen csak elvett egy földterületet „etnikai okokra hivatkozva”, amelyik egy klasszikus expanzionista logikát követ, és igencsak emlékeztet a ’30-as évekre, emeli ki a CNN.

Viszont az USA számára Putyin lépésétől függ a teljes transzatlanti biztonsági rendszer, és egy kiterjedt ukrajnai konfliktus meg fogja nehezíteni ennek a rendszernek a megtartását Washington számára, ráadásként pedig még azt a törekvését is késleltetnie kell, hogy katonai arzenálját Kína ellen fordítsa, az országgal szemben egy hidegháború jellegű helyzetet előidézve.

Az amerikai Nemzeti Hírszerzés korábbi igazgatója, James Clapper úgy nyilatkozott, hogy „leginkább az aggaszt, hogy mi lesz Ukrajna után. Ez most egy igazi krízis.” Márpedig, ha Putyin szerint az ukránok vértestvéreik (akikhez nyugodtan bevonulhat), akkor ugyanezt elmondhatja a Balti államokra is. Lettország, Észtország és Litvánia pedig most mind NATO-tagok, vagyis ez az érvelés nagyon komoly következményekkel járhat a NATO-ra nézve.

Milyen támadás lesz? 

Az NZZ elemzése felhívja arra a kérdésre is a figyelmet, hogy még ha lesz is orosz támadás, nagyon fontos lenne tudni, hogy teljes, több fronton vívott háborúba száll bele Oroszország, vagy egy konkrét, lehatároltabb célt akar majd elérni Moszkva? Látszik, hogy az Egyesült Államok az utóbbiból indult ki, és az orosz csapatokat valóban úgy pozicionálták,hogy erre alkalmas helyen álljanak: a földről, a levegőből és a tenger felől is tudnak most támadni. Ezt fogja Putyin választani, ha Ukrajnát teljesen le akarja igázni és egy új kormányt akar beiktatni. Csakhogy ez rengeteg áldozattal járna még orosz oldalról is, emellett a támadó hatalom mindenképpen népszerűtlen lenne. Egy másik opció még mindig a relatíve kockázatmentes lépés: az energiaellátás elzárása, a kommunikáció korlátozása, kibertámadások, de ez nem lehetetleníti el az ukrán vezetést teljes egészében. A két opció között pedig számos köztes verzió létezik.

A Kreml tehát választás előtt áll, hogy Ukrajnát egy gyors, véres, limitált akcióval megleckézteti és magához csatolja a két régiót, amelyet már meg is tett, ezzel megúszva a legsúlyosabb amerikai szankciókat és az eszkalációt, vagy súlyos veszteségek árán teljesen destabilizálja Ukrajnát, és saját kormányt állít fel.

Előbbi esetben ugyanis éppen azt nem érné el, amit szeretne: hogy megszűnjön a nyugatbarát Ukrajna, sőt, a vezetés még inkább a NATO felé kacsintgat majd, hiszen egy súlyos katonai büntetőakció után semmilyen ukrán politikus nem tudna karriert csinálni anélkül, hogy Moszkvát kritizálja.

Oroszországban eközben természetesen az Egyesült Államokat hibáztatják a konfliktus miatt, és az emberek többsége úgy véli, hogy szankciók így is, úgy is lesznek. Ellenzék gyakorlatilag nem létezik, Alekszej Navalnijt, az ellenzék korábbi legjelentősebb képviselőjét a napokban állították bíróság elé egy újabb vád miatt Moszkvától távol, egy büntető telepen.

Vissza a Szovjetunióba? Á, dehogy!

A The New Yorker kommentátora szerint Putyin sajátos politikája, bár szovjet logikájúnak tűnik, valójában nem teljesen az. Ukrajna 1991-ben vált ki a Szovjetunióból és kiáltotta ki függetlenségét (másodszor 1918 után). Putyin, David Remnick szerint, semmiféle nosztalgiát nem érez a kommunista idők iránt, hanem az orosz hatalmat és centralizációt gyászolja. A Szovjetunió széthullását egyenesen megalázónak érezték hatalmi szempontból. Grúzia és Ukrajna NATO-csatlakozásának ötlete ezért is verte ki a biztosítékot, és Oroszország azóta magához csatolta Abháziát, Dél-Oszétiát és a Krímet (egyébként valós nemzetközi válasz nélkül).

Putyin, állítja a The New Yorker, nem akar egy újabb Szovjetuniót, esze ágában sincs egy költséges birodalmat fenntartani, amelyik táplálja a szegény Ukrajnát vagy Fehéroroszországot, egyszerűen meg akarja akadályozni a nyugati befolyást, a demokratikus intézményeket. Puffer-zónákkal veszi körül magát egy geopolitikai stratégiát követve, magyarázza Serhii Plokhy, a Harvard ukrán történelemre specializálódott történésze. Plokhy emellett hozzáteszi, hogy arra számít, hogy Ukrajnában partizánháború tör ki, és ez gyakorlatilag elkerülhetetlen.