3p
Nicola Sturgeon skót első miniszter kissé visszafogottabban nyilatkozott a skót függetlenséggel kapcsolatban, mint az eddigiekben. Egyrészt talán nem akarja, hogy az a vád érje, miszerint semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a Brexit ügyében, másrészt nem biztos benne, hogy most sikerre vinné a népszavazást.

Konkrétan azt nyilatkozta Skócia elsőszámú vezetője, hogy nem sieti el a második skót függetlenségi népszavazás kiírását, hanem megvizsgálja, létrejöhet-e az Egyesült Királyság kiválása az EU-ból úgy, hogy az Skócia számára is elfogadható legyen. Ez az első ilyen nyilatkozata, eddig azt hangoztatta, hogy mivel a népszavazáson a skótok 62 százaléka akart az EU tagja maradni, országát nem rángathatják ki onnan akarata ellenére.

Már mást jelent a biztonság

Az első függetlenségi népszavazást két éve tartották, akkor, ha nem is nagy többséggel, de a Nagy-Britanniában való maradás mellett döntöttek a választók, igaz, az egyik fő érv az volt a kampányban, hogy így az EU tagjai maradhatnak. Anglia és Skócia uniója 309 éve tart, de előtte már évszázadokon át megpróbálta Anglia bekebelezni Skóciát, az unió ennek egy kényszerített, de mégiscsak kétoldalú formája lett, valahogy úgy, mint a magyar kiegyezés 1867-ben.

Sturgeon a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy míg két éve az volt a kérdés, hogy Nagy-Britannia biztonsága vagy a független Skócia bizonytalansága, most erről szó sincs, hisz maga Nagy-Britannia került teljes bizonytalanságba az EU-tagsági népszavazással és az azóta tartó, egyelőre sehová nem vezető politikai irányvonallal, amely még azt sem tudja meghatározni, mikor és miről tárgyaljanak az Unióval.

Beadvány

A szelídebb hangnemre egy nappal azután váltott át a skót első miniszter, hogy a skót parlamentnek benyújtotta az újabb függetlenségi népszavazás lehetőségéről szóló törvénytervezetet, ezzel jelezve Theresa May brit miniszterelnöknek, hogy a mostanában körvonalazódó durva válás, melynek során az ország elvesztené az európai egységes piacot, Skóciának végképp nem elfogadható, és ezesetben jöhet az Egyesült Királyság felbontása.

A kör négyszögesítése

A BBC interjúban úgy fogalmazott, hogy ha megvan a megfelelő kreativitás, meg lehet találni azt az utat, amely figyelembe veszi, hogy az Egyesült Királyság egyes részei, mondhatni tagállamai hogyan szavaztak a Brexit kérdésében. Azt mondta, javaslatokat fog tenni ezzel kapcsolatban Theresa Maynek. Úgy gondolja, Skócia elérhetne egy olyan státust, mint Norvégia vagy Izland, de részletekbe nem bocsátkozott. Eltérő státuszt elvileg csak független államok kaphatnak, kérdés, lehet-e a kört négyszögesíteni, vagyis lehet-e Skócia és az EU között más kapcsolat, mint az Egyesült Királyság és az EU között, úgy, hogy közben Skócia az Egyesült Királyság része marad.

Hozzátette, ha végül arra jutnak, hogy semmilyen kompromisszumos megoldás nem lehetséges, akkor marad a függetlenség, hisz nem lehet megvonni Skóciától azt a jogot, hogy eldöntse, ebben az esetben mit szeretne tenni. Mindenesetre megígérte, hogy az összes kompromisszumos lehetőséggel próbálkozni fog.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG