2p
Idős kora miatt döntött úgy a 82 éves uralkodó, hogy itt az ideje lemondani. A modern történelemben ilyesmire még nem volt példa.
A császár videóüzenetben jelentette be szándékát. MTI/EPA/Ota Kijosi

Ritka pillanatnak lehettek tanúi a japán járókelők hétfőn, ugyanis Akihito császár videóüzenetben közölte: idős kora miatt úgy érzi, nem tudja már ellátni uralkodói kötelességeit, így hamarosan távozhat a posztról. Az eset egyedülálló lenne a modern japán történetében, és éppen emiatt nem is lesz olyan egyszerű, mivel a törvényi keretek szigorúak az örökléssel kapcsolatban, ráadásul az alkotmányban nem szerepel semmi arra vonatkozóan, hogy mit kell tenni lemondás esetén. Ez volt a második alkalom, hogy a japán uralkodó beszédet mondott a televízióban.

A császár jelenleg protokolláris szerepeket tölt be a szigetországban, politikai hatalma nincs. Az japán nemzeti és állami egység szimbóluma.

Buknak a hagyományok?

A Reuters által megvizsgált közvélemény-kutatások szerint a japánok támogatják a visszavonulását, ám kérdés, hogy ki veszi át a helyét, ehhez ugyanis komolyan át kell gondolni a régi hagyományokon alapuló örökösödési törvényeket.

A jelenlegi forgatókönyv szerint ugyanis Akihito császár feladatait régensként fia, Naruhito koronaherceg veheti át. Akihito ebben az esetben haláláig maradhatna a trónon. Nem ez lenne az első eset, hogy Naruhito régensként uralkodik, ugyanis apjának 2012-ben szívműtétje volt, ekkor fia átvette feladatait.

Azonban Naruhito után csak a lánya örökölhetné a krizantém trónt, amely az öröklés törvényeinek kiterjesztését jelenti a női ágra is, ezt Abe Shinzó elnök konzervatív bázisa viszont nem engedné. Naruhito után így  testvére Akishino herceg örökölne, majd az ő fia, Hiszahito.

A lap által megkérdezett szakértők azonban úgy vélik, Akihito császár még régens mellett sem hajlandó megtartani a posztját, így mindenképp hozzá kell nyúlni a törvényekhez vagy egy speciális passzussal, vagy a női ágra történő kiterjesztéssel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG