Mivel a pénzintézetek esetében az árbevétel nem értelmezhető, a lista ezeket nem tartalmazza. Az 500 legnagyobbról készült lajstromot a 2010-es adatok alapján állították össze. A top 100 cégei között az energetikai szektor tarolt 24 céggel, majd a nagykereskedelem és az elektronikai ipar képviseltette magát a legtöbb szereplővel.
Páholyban
Szeptemberben minden idők harmadik legtöbb felszámolását és második legtöbb végelszámolását jegyezték fel. A végelszámolások egy év alatt csaknem száz százalékkal emelkedtek, az ennek ellenére bejegyzett több mint négyezer új cég pedig csak erősíti a válságjeleket. Részletek >>> |
A bronzérmet az elektronikai ipar legnagyobb hazai képviselője szerezte meg, ráadásul úgy, hogy tavalyi árbevétele csökkent a 2009-eshez képest, a Nokia bevétele 1017 milliárd forint volt tavaly.
Az ezermilliárdosok klubját erősíti a negyedik helyezett GE Hungary is, míg az álomhatár alatt maradt 987 milliárdos éves árbevételével a Samsung. Hatodik lett a Phillips (így visszakerült a legjobb 10 közé), őt követi a E.On Földgáz Trade, majd pedig top 10-es új belépőként a Panrusgas Gázkereskedelmi Zrt - mely mögött tulajdonosként ott áll az E.On-csoport és az orosz állami Gazprom.
A csúcsugró
2009-ban még csak a 21. volt, az idei listán már 9. a papíráruval foglalkozó Fibria Trading International, mely a nagykereskedelmi cégek közül egyedüliként került be a legnagyobbak 10-es díszpáholyba. A 10. legnagyobb árbevételű cég 2010-ben a Magyar Telekom volt, melynek bevétele ugyan 5%-kal csökkent, de a 609,5 milliárd forint még elég volt ahhoz, hogy egyedüli távközlési cégként az előkelő fogat tagja maradjon. Ezzel szemben 583 milliárdos bevételével a Tesco éppen hogy kiesett a legjobb 10 közül, melynek egy évvel korábban még tagja volt. A 12. helyen pedig megint egy E.On-csoporthoz tartozó céget találunk, az E.On hungária Zrt., a szolgáltató vagyonkezelője, külön cégként működik, 566,4 milliárdos bevétele azonban így is elismerésreméltó.
Az első 10-ben 3 új szereplő van, közülük a legnagyobbat a Fibria ugrotta: 126%-kal tudta növelni árbevételét. A top 10-et amúgy az elektronikai ipar óriásai (4 cég) valamint az energiaszektor (3) szereplői uralják.
Szektorok versenye
A szektorok versenyét az energiaipar nyerte, a top 500-ból részesedésük árbevétel alapján 29,5%, miközben az 500 cég 13%-ról van csupán szó. A szektor cégeinek árbevétele összesen 9%-kal nőttek. Második helyen az elektronikai ipart találjuk, melynek részesedése 14,5% az összárbevételből. Figyelemreméltó adat, hogy ezen cégek bevételében 92% az export aránya, míg az energiaipari cégek esetében ez csupán 30%. Harmadik helyen a szektorokat tekintve a nagykereskedelmet találjuk, mely csupán 11%-kal tudta növelni az árbevételét az egy évvel korábbihoz képest. Az árbevétel harmada itt is az exportból származik (36%).
Privátbankár