1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Akár tízezer fontos (csaknem 4 millió forintos) évenkénti tandíjat is elkérnének a hallgatóktól a vezető brit állami egyetemek a jelenlegi 3 ezer fontos felső határ helyett az oktatás színvonalának fenntartása végett
Akár tízezer fontos (csaknem 4 millió forintos) évenkénti tandíjat is elkérnének a hallgatóktól a vezető brit állami egyetemek a jelenlegi 3 ezer fontos felső határ helyett az oktatás színvonalának fenntartása végett a The Guardian által elvégzett felmérés szerint

A brit kormány éppen az ősszel kezdődött idei egyetemi tanévtől tette lehetővé - a diákok érdekképviseleteinek hangos tiltakozása közepette - az állami egyetemeknek, hogy évente 3 ezer fontig (1,2 millió forint) terjedő tandíjat szedjenek a diákoktól; a korábbi egységes hallgatói hozzájárulás 1100 font volt. Az új tandíjrendszer vonatkozik a többi EU-tagállamból brit egyetemekre jelentkező hallgatókra is.

A legnagyobb brit baloldali napilap által végzett, az összes brit egyetemre kiterjedő felmérés szerint azonban a válaszadók a 3 ezer fontos felső tandíjhatár legalább megkétszerezését tartanák szükségesnek az új rendszer 2009-ben esedékes felülvizsgálata során. Egyes tudományos szakok azonban a tanévenkénti 10 ezer fontos tandíjat tartanák elfogadhatónak a megfelelő képzési színvonal költségeinek fedezésére.

A felmérésbe bevont egyik egyetem dékánja azt mondta: a tandíjrendszerhez kapcsolódó jelenlegi "nagyvonalú" hitelfeltételek "a tehetős középosztálynak nyújtanak hatalmas támogatást", mivel a diákok alacsonyan tartott kamatú hitelekhez jutnak, miközben olyan karrier áll előttük, amely az országos átlagnál jóval magasabb fizetést ígér. "Az emberek világszínvonalú oktatást akarnak gyerekeiknek, ingyen vagy olcsón, a szegények adójából finanszírozva", fogalmazott a név nélkül nyilatkozó egyetemei vezető.

A tandíj utáni adókedvezmény 2007-től nem csak alapképzés, hanem felsőfokú képzés, szakképzés, illetve doktorandsz-képzés után is jár.
Részletek

A The Times nemrégiben közzétett éves világfelmérése szerint amerikai és brit egyetemek kikezdhetetlennek tűnő minőségi egyeduralma jellemzi a felsőoktatási intézmények világrangsorát. A vezető brit napilap által több ezer kutató és tudós megkérdezése alapján, számos kritérium figyelembevételével évente összeállított százas listára tavaly 33 amerikai és 15 brit egyetem került fel. Az első tíz között csak e két ország felsőoktatási központjai vannak: hét az Egyesült Államokból, három Nagy-Britanniából.

A világ legjobb egyeteme az előző évi rangsorhoz hasonlóan az amerikai Harvard, a második és a harmadik Cambridge, illetve Oxford. A The Times a legutóbbi éves listához fűzött elemzésében megjegyezte, hogy a Harvard működését finanszírozó 26 milliárd dolláros (5000 milliárd forintos) alapítvány vagyona meghaladja az összes brit állami egyetem évenkénti teljes költségvetését.

Már bezárult a tandíjmentességi kiskapu
A Semmelweis Egyetemen is egységes lesz a tandíj

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG