1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Lendvai Ildikó, az MSZP új elnöke nem számít arra, hogy a Bajnai-program miatt szocialista képviselők mondanának le mandátumukról
Lendvai Ildikó, az MSZP új elnöke nem számít arra, hogy a Bajnai-program miatt szocialista képviselők mondanának le mandátumukról. A pártelnök az MTI-nek kedden adott interjújában elmondta azt is: a Bajnai-csomag kiadáscsökkentő elemeiben nincs mozgásterük a szocialistáknak.

A pártelnök az új kormányt érintő személyi kérdésekről nem kívánt beszélni, csupán annyit mondott: az új miniszterelnök arra törekszik, és ebben erősíti a párt is, hogy az új kormány minél előbb jöjjön létre. Hangsúlyozta: a Bajnai-kormánynak lehetőleg a konstruktív bizalmatlansági indítvány elfogadását követő pár napon belül fel kell állnia, időkorlátot csak a miniszterek bizottsági meghallgatása és a köztársasági elnöki kinevezés jelent.
Lendvai Ildikó szerint a miniszterelnök jogköre a kormány tagjainak kiválasztása.

A pártelnök ennek kapcsán úgy fogalmazott: olyan kormány alakul - és a leendő miniszterelnök is erre törekszik -, amely minél szélesebb parlamenti, társadalmi és szakértői támogatásra számít, de munkája a szocialistákkal való együttműködésre épül, és ennek az elvárásnak a kormány politikája és összetétele is megfelel.

Lendvai Ildikó elmondta: az MSZP-nek a kormány programját illetően vannak fontos elvárásai. Eszerint az új kormány olyan válságkezelő programot állít össze a megalakulása után közvetlenül, amelynek csak az egyik, nélkülözhetetlen részét teszik ki a kiadáscsökkentő intézkedések. A program másik, hangsúlyos fejezete a gazdaság, a foglalkoztatás élénkítéséről szól, illetve arról, hogy a fájdalmas kényszerlépések mellett miként lehet megakadályozni a társadalom kettészakadását, és azt, hogy a közös áldozatvállaláson, az igazságérzet jogos elvárásán csorba essék - közölte.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e mozgástere az MSZP-nek a Bajnai-csomag kiadáscsökkentő elemeiben, Lendvai Ildikó azt válaszolta, hogy nem, mert az abban felvázolt kiadáscsökkentés nagyságrendje gazdasági kényszer. A foglalkoztatás élénkítését, a társadalmi egyensúly megőrzését, a gazdaság felpörgetését szolgáló javaslatokhoz azonban nagyon is szükség van az MSZP közreműködésére. Lendvai Ildikó elmondta: nem számít arra, hogy a Bajnai-program miatt szocialista képviselők mondanának le mandátumukról.

A már beterjesztett adócsomagról szólva a pártelnök azt mondta: abban helyesen szerepelnek a követendő adópolitika irányai, amellyel a szakértők és a frakció is egyetért. Eszerint a munkára rakodó terheket kell érdemben csökkenteni a fogyasztási és a vagyoni típusú adók emelése terhére. Ez  az irány változatlan, de az új  kormány kezében lesz annak eldöntése, a frakcióval együtt, hogy az alapelv megtartása mellett szorul-e módosításra a csomag - hangsúlyozta Lendvai Ildikó.

A kormányfő és a pártvezetés jövőbeni együttműködéséről szólva azt mondta: változatlanul lesz olyan fórum, ahol a kormányfő, a frakcióvezető és a pártvezetés egyeztet, "az új helyzetben az eddigieknél nem kisebb, hanem nagyobb szükség van az együttműködésre". A pártot vezető hármas ügyvezetéssel kapcsolatban Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: "szokatlan konstrukció egy szokatlanul nehéz  helyzetben, mégis biztos vagyok abban, hogy működni fog, mert önkéntesen vállalt és a párt legmagasabb döntéshozó fórumán, a kongresszuson megerősített összefogáson alapul".  

Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Lendvai Ildikó kiemelte, hogy az új formáció egyetlen választott testület demokratikus jogosítványaiból sem kíván elvenni, csak a vezetők felelősségéhez hozzáadni. A döntések előkészítése azonban kollektív lesz, a munkából Kiss Péter alelnök és Szekeres Imre elnökhelyettes többet vállal majd, mint ami posztjaikból következne - szögezte le a pártelnök. A gyakorlati működést firtató kérdésre azt válaszolta: "nyilván nem hárman fogunk egyszerre beszélni, hanem minden fontos politikai javaslatot előre egyeztetünk, és közös erővel képviselünk."

Az első, Lendvai Ildikó által vezetett elnökségi ülést kedden tartja az elnökség. A pártelnök ezen azt kéri a tagoktól, hogy jelezzék, milyen területekért szeretnének felelni, a két hete megalakult új elnökségben csak ezt követően alakítanák ki a munkamegosztást. Arra a felvetésre, hogy pártelnökként mit fog másként csinálni, mint Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó azt mondta: "csak azt, ami az új helyzetből és a személyes habitusból következik. Nagyra becsülöm Gyurcsány Ferenc politikai tehetségét, de más ember más feladatot nyilván nem oldhat meg teljesen változatlan módon".

Az MSZP előtt álló keményebb erőpróba és a személyes hajlam is azt követeli meg, hogy többszereplős legyen a munkamegosztás és a felelősségvállalás, és reményeim szerint erre a többiek is készen állnak - tette hozzá. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy Gyurcsány Ferenc a Táncsics Alapítvány elnökeként állandó meghívottja az elnökségi üléseknek, így együttműködésére ebben a formában is számíthatnak.

Néhány miniszter "túlélheti"
"Bajnait Orbán Viktornak köszönhetjük"
Gyurcsány nem írta alá a bizalmatlansági indítványt
Egyenként járulnak a miniszterek Bajnai elé
Gyurcsány máris a visszatérést fontolgatja?
Az ember, aki nem írta alá Bajnai programját
Háttéralku után: Lendvai az egyetlen jelölt
Bajnai megcsinálta a 100%-ot az MSZP-ben

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG