A Nokia kárpótolja bochumi dolgozóit
A megállapodás erre a célra 200 millió eurót irányoz elő, amelyből csaknem teljes egészében az üzem 2300 elbocsátandó alkalmazottja végkielégítés címén részesül. Értesülések szerint mind a Nokia, mind az IG Metall megbízottai elégedetten nyilatkoztak az egyezségről, amit több hetes tárgyalások előztek meg. A finn cég eredeti ajánlata alig haladta meg a 70 millió eurót. Az alkalmazottak túlnyomó többségének állása május 1-én szűnik meg, mintegy 300 dolgozót egy beszállító üzemben helyeznek el.
Németországban korábban óriási felháborodást váltott ki a Nokiának az a három hónappal ezelőtti döntése, hogy a magas költségekre hivatkozva bezárja bochumi mobiltelefon-gyárát, és a termelést Romániába, illetve Magyarországra telepíti át. A német kormány tárgyalásokat ajánlott a Nokiának abból a célból, hogy gondolja át a tervet, ezt azonban a cég a leghatározottabban elutasította.
A német kormány ugyancsak korábban kapcsolatba lépett az Európai Bizottsággal is annak megállapítására, hogy a bezárás, illetve a termelés áthelyezése uniós támogatási pénzek bevonásával történik-e. Ezt azonban később José Manuel Barroso bizottsági elnök a leghatározottabban cáfolta.
Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke, Jürgen Rüttgers tartományi miniszterelnök annak idején kijelentette: a Nokia 60 millió euró támogatást kapott a tartományi kormánytól és 28 milliót a szövetségi kormánytól, és az összeg visszafizetését követelte (Bochum Észak-Rajna-Vesztfáliában van).
A Nokia 1999-ben azzal a feltétellel jutott támogatáshoz a tartományi kormánytól, hogy 2856 munkahelyet létesít. Az erre vonatkozó kötelezettségvállalás érvényessége 2006. szeptemberben ugyan lejárt, de a gazdasági minisztérium szerint addig sem dolgoztak annyian a bochumi üzemben. A cég elutasította a támogatás visszafizetését, de hangoztatta, hogy "ésszerű megállapodásra" törekszik a munkavállalók képviselőivel.
A zsebébe nyúlhat a Nokia
Botrány ide vagy oda, a Nokia Romániába költözik
Revans német módra: fizethet a Nokia
MTI