Áramlatos napot csinálna a Fidesz a parlamentben
Az Országgyűlésnek és a magyar közvéleménynek joga van megismerni a megállapodás részleteit, tekintettel arra, hogy a beruházás évtizedekre határozza meg Magyarország pályáját, nemcsak energiapolitikai, hanem kül- és biztonságpolitikai szempontból is - fogalmazott Navracsics Tibor.
A fideszes frakcióvezető közölte: Szili Katalin házelnöknél kezdeményezte, hogy a parlament rendkívüli ülésen tárgyalja meg azt a határozati javaslatot, amelyben felkérik a kormányt: még a megállapodás aláírása előtt teljes körűen számoljon be az Oroszországgal és a Gazprommal folytatott tárgyalásokról, a Déli áramlat magyarországi szakaszának megépítéséről és működtetéséről, valamint arról, a beruházásnak milyen hatásai vannak a közös uniós energiapolitikára, illetve a tervezett Nabucco-gázvezetékre.
Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese reagálásában elmondta: nincsen abban semmi rendkívüli, ha egy ellenzéki párt meg akarja ismerni a szerződéstervezetet, és a kezdeményezés sem rendkívüli. Hozzátette: az eljárásrendnek megfelelően nyolc napon belül összehívható a parlament. A politikus szerint szerdára már nem lehet összehívni a plenáris ülést, mert a képviselők jelentős része már választókerületében van.
Gyurcsány: A két vezeték nem zárja ki egymást
Gyurcsány Ferenc szerint abban az esetben lenne igaz az az ellenzéki állítás, hogy Magyarország a Déli Áramlat okán szembefordul Európával, ha Németországot, Ausztriát és Olaszországot nem tekintjük európai országnak. A miniszterelnök keddi blogjában emlékeztetett arra: a franciák, a belgák, a görögök és a bolgárok is megállapodták már Oroszországgal, így "elég nagy butaságnak" hangzik, hogy szembe megyünk Európával.
Magyarországnak az az érdeke, hogy megépüljön a Déli Áramlat is és a Nabucco is, azért, hogy legyen választási lehetőségünk - szögezte le. Gyurcsány Ferenc kiemelte: a verseny jó Magyarországnak, a kiszolgáltatottság viszont rossz.
A kormányfő sikernek tartja, hogy elérték: a vezetéket építő és működtető magyarországi vállalatban Oroszországnak ne legyen többsége, ötven-ötven százalékos legyen a tulajdoni arány, és ne külföldi, hanem magyar joghatóság alá rendeljék, azaz magyar cégbírósággal jegyeztessék be, a létrejövő céget. Ennek a vállalatnak a fele magyar állami tulajdonban lesz, nem engedjük át magáncégnek azért, mert ez kulcsfontosságú stratégiai befektetés - közölte.
A kormányfő felhívta a figyelmet arra, a Nabucco tető alá hozásában Magyarország fontos szerepet vállalt azzal, hogy előkészíti az öt ország között megkötendő kormányközi megállapodást, amelynek tervezetét az elmúlt napokban adtak át partnereiknek.
Gyurcsány Ferenc úgy látja, a két vezeték nem zárja ki egymást, elférnek egymás mellett, de kétségtelenül létezik egyfajta verseny az egyes programok között. Nekünk az áll érdekünkben, hogy minél több vezeték érje el Magyarországot, ráadásul az ezekben folyó gáz árban, kondíciókban versengjen egymással - írta a blogjában a miniszterelnök.
Gyurcsány belecsapott az oroszok tenyerébe
Moszkva dühös, de nem nyúl a gázcsaphoz
Az USA-nak is érdeke a Nabucco
A Gazprom a fenéken kutat
MTI