.jpg)
Öt évvel ezelőtt még 45 százalékos volt a részvételi arány. Ha valóban ilyen nagy lesz a részvétel visszaesése, az az elért helyezéstől függetlenül az egész európai politikai elit számára vészcsengőt kell majd, hogy jelentsen: az emberek egyre kevésbé gondolják, hogy fontos szerepet játszik az életükben az Európai Parlament, amely pedig a korábbi években a tagállami kormányokat képviselő tanács mellett úgynevezett együttdöntési jogot szerzett magának számos lényeges kérdéskörben.
A két helyen - felváltva Strasbourgban és Brüsszelben - ülésező, nagy létszámú és hatalmas apparátussal működő EP mindmáig nem tudta olyan mértékben meggyőzni a lakosságot saját fontosságáról és hatékonyságáról, mint amilyen mértékben megtestesíti a "jó pénzért sokat beszélő eurokraták" testületét.
A szocialisták 1994-ben vesztették el relatív többségüket az EP-ben, azóta a néppártiak alkotják a legnagyobb frakciót. Alighanem így lesz ez a nyáron megalakuló, új összetételű testületben is, annak ellenére, hogy a brit konzervatívok - több cseh jobboldali politikussal együtt - ezúttal a néppártról leválva kívánnak majd önálló képviselőcsoportot alkotni. Az Európai Néppárt az eddigi parlamenti elnök, a német Hans-Gert Pöttering helyett a hírek szerint vagy a lengyel Jerzy Buzeket vagy az olasz Mario Maurót kívánja a házelnöki székbe ültetni.
A gazdasági válság az eddigi előrejelzések szerint nem váltja ki a középbal iránti rokonszenv növekedését. A szocialisták ugyan hangoztatják, hogy keveslik a gazdaságélénkítő intézkedéseket, de nem látszik, hogy ez népszerűségük növekedéséhez vezetne.
Európa többségében jobboldali színezetű kormányok vannak, és ezek a válság nyomán "baloldalinak látszó" intézkedéseket hoztak: állami tőkeinjekciókkal, a bankok feletti szorosabb felügyelettel igyekeznek mérsékelni a visszaesést. Egyes politikai elemzők szerint a lakosság jelentős része úgy véli, a válságot nem a jobbközép politikusok, hanem a mohó bankárok okozták, és ha mégis tetten érhető a politika felelőssége, akkor a balközépet is "társtettesnek" tartják.
Megfigyelhető ugyanakkor a radikálisabb baloldal pozícióinak bizonyos mértékű erősödése, amiből szintén nem profitálnak a szocialisták. Emellett - lévén szó mégiscsak európai választásokról, nem csupán hazai pártszimpátiákról - tapasztalható a jobboldali "euroszkeptikusok" vagyis az európai integráció lazítását akarók erősödése, főként annak nyomán, hogy a lisszaboni szerződést tavaly megtorpedózó ír Libertas megvetette a lábát több EU-országban.
Az eddigiek alapján valószínűsíthető, hogy az EP-választások nyomán megalakuló, új összetételű Európai Bizottságban - az unió "kormányában" - megőrzi elnöki posztját a portugál néppárti José Manuel Barroso. Állítólag őt támogatja még a munkáspárti kormányú Nagy-Britannia és a szocialista irányítású Spanyolország is. Poul Nyrup Rasmussennek, az európai szocialisták dán elnökének az esélyei jelenleg minimálisak.
Egyes politológusok az EP-választások iránti mérhető közönyösség okait kutatva megjegyzik azt is, hogy az Európai Parlament sokak szerint híján van igazán sodró erejű, magukkal ragadó személyiségeknek, olyan karakteres politikusoknak, akiknek a szavára "nem lehet nem felfigyelni". Ez alól az egyik kivétel többek szemében az időnként különösen érdes nyelvű Martin Schulz, a szocialisták német frakcióvezetője, aki azonban - úgy hírlik - EU-biztosi állásra pályázik, tehát ki akar vonulni a parlamenti vitákból. A néppártiak eddigi frakcióvezetője, a francia Joseph Daul nagyon szakszerűen végezte munkáját, de túlzás lenne azt gondolni, hogy emlékezetes mondatokkal, fellépésekkel véste be magát a közvélemény tudatába.
Aligha vitatható, hogy kiemelkedően színes egyéniség Daniel Cohn-Bendit, az egykori diáklázadások ideológusa, a Zöldek eddigi frakcióvezetője. Érdekes volt megfigyelni, mennyire közös hangot talált egymással - az európai integráció elmélyítésére való közös törekvés jegyében - a mélyen konzervatív meggyőződésű Pöttering és a finoman szólva is nonkonformista múltú Cohn-Bendit, például akkor, amikor Václav Klaus cseh államfő unióellenes retorikájával szálltak szembe együttesen. Ám Cohn-Bendit mégis csak egy szűkebb réteget képes "elvinni a választásra".
Sarkozy: ne jöjjön mindenki az unióba!
Bíróságon támadják meg a lisszaboni szerződést?
Szociális válság felé sodródik Európa
Uniós tagság: fényes siker vagy csúfos bukás?
MTI