
A Centaurus álláspontja szerint a magyar kormány 1995 óta aránytalanul erős pozícióra tett szert a MOL részvényeseivel szemben az úgynevezett elsőbbségi „B részvények” által, amelyek alapján a MOL igazgatótanácsának legfontosabb döntéseihez szükség van a B részvények tulajdonosának igenlő szavazatára. A magyar kormány befolyását az is tovább erősítette, hogy bevezették az úgynevezett szavazatképességi szabályt, amely előírja, hogy a magyar kormányon kívül más részvényesnek ne legyen joga az összes szavazat 10 százalékánál több részvény birtoklására – írta a Centaurus.
Amikor a B részvények és a szavazati képesség intézményét bevezették, a magyar kormány az összes MOL részvény 87,4% birtokolta, így ezek a fent említett rendelkezések állami intézkedéseknek minősültek. Amióta Magyarország 2004 óta az EU tagjává vált, ezek az intézkedések nem kerültek visszavonásra, így a Centaurus szerint továbbra is akadályozzák a befektetéseket és megsértik az uniós szerződés már említett 56. cikkét, ami megtiltja a tőkebefektetések szabad áramlásának korlátozását.
A kisebbségi MOL-tulaj szerint ezen túlmenően a magyar kormány több diszkriminatív lépést tett a MOL megvásárlását kezdeményező külföldi befektetőkkel szemben. A hazai tőkepiac történetének legátfogóbb részvény-visszavásárlási programját követően a magyar kormány nyíltan kinyilvánította, hogy meghiúsítja a MOL részvényeit megvásárolni kívánók terveit, majd bevezette a „Lex Mol” néven elhíresült törvényt, amellyel tovább erősítették a MOL igazgató tanácsának jogkörét a részvényvásárlások megakadályozására, bebetonozták az igazgatóság összetételét és megerősítették a szavazatképességi szabályt is. A „Lex Mol” nemcsak a MOL-ra vonatkozik, de korlátozza a magyarországi tőkebefektetések szabadságát is – áll a panaszlevélben.
A Centaurus azt is felveti: a magyar kormány már benyújtotta a Magyar Bányászati Törvényre vonatkozó módosításait is, amelyeket ha elfogadnak úgy nagyban csökkentheti a MOL-ba történő befektetési hajlandóságot, mert a Mol-nál történő tulajdonosváltás esetén a cégnek 18% bányajáradék-emeléssel kell számolnia.
A Centaurus arra is felhívja a figyelmet levelében, hogy a Magyar Energia Hivatal elég átfogó jogkörrel rendelkezik ahhoz, hogy biztosítani tudja a biztonságos gáz- és áramellátást, így bármely további intézkedés szükségtelenné válik.
A Centaurus reményei szerint a Bizottság mérlegelni fogja beadványukat, mellyel a tőke szabad áramlásának biztosítását kívánják visszaállítani az európai piacokon.
Lex Mol: győzködhetjük Brüsszelt
Mol-gyors: a gyenge dollár tett keresztbe
A Mol beszólt Ausztriának: ezt felejtsék el
Az OMV a tárgyalóban rendezné le a Molt