A világméretű klímaváltozás fokozza majd az egyenlőtlenségeket a Földön, hiszen elsősorban azokat a régiókat érinti súlyosan, amelyek már eleve elmaradott helyzetben vannak
A világméretű klímaváltozás fokozza majd az egyenlőtlenségeket a Földön, hiszen elsősorban azokat a régiókat érinti súlyosan, amelyek már eleve elmaradott helyzetben vannak - a kiszivárogtatások szerint ez az egyik legfőbb mondanivalója annak a jelentésnek, amelynek végleges szövegéről hétfőn kezdtek több napos tanácskozást Brüsszelben a világ vezető klímaszakértői és különböző kormányzati képviselői.
Az ENSZ és a Meteorológiai Világszervezet által majdnem 20 éve létrehozott tudományos testület, a klímaszakértők nemzetközi csoportja (GIEC) idén teszi közzé negyedik átfogó jelentését a Föld éghajlatának változásáról. A testület több munkacsoportban dolgozik: az első (amely a klímaváltozás valószínű forgatókönyveit készítette el a következő évtizedekre) idén februárban, Párizsban hozta nyilvánosságra saját jelentését, míg a második (amely most Brüsszelben ült össze az általa készített dokumentum véglegesítésére) azt kutatja, hogy az éghajlat átalakulása milyen negatív vagy pozitív következményekkel járhat. S végül a harmadik munkacsoport (amely májusban Bangkokban tartja majd záró vitáját) azzal foglalkozik, hogy milyen lépésekkel lehet korlátozni a klímaváltozást, s az ebből fakadó károkat. Ezt a három részjelentést a GIEC novemberi, spanyolországi tanácskozásán fogják egy végleges szintézisben összegezni.
Mindezek a folyamatok az élővilág egyensúlyában is káros változásokat okozhatnak: a tudósok szerint ha a hőmérséklet 1,5-2,5 fokkal nő, a különböző állat- és növényfajok 20-30 százalékát kipusztulás fenyegeti.
A brüsszeli tanácskozás elé kerülő, több ezer tudós öt éves munkáját tükröző dokumentum a brüsszeli lapok szerint drámai következményekkel fenyeget, s főleg a világ amúgy is legszegényebb övezeteiben. Így például valószínűsíthető, hogy 2080-ra - a különböző forgatókönyvek szerint - 1,1-3,2 milliárd ember szenved majd vízhiánytól, emellett terjedni fognak a trópusi betegségek, s a szárazságok miatt Afrikában és Ázsiában csökken majd a mezőgazdasági termelés. Mindez egyes térségekben a jelenlegi életmód megváltoztatásának kényszerével, tömeges lakóhelyelhagyással járhat. A tengerek és óceánok partjain élőket az olvadás miatti vízszintemelkedés is fenyegeti (ez a GIEC első munkacsoportjának jelentése szerint 2100-ig 20-60 centiméter lehet), emellett gyakoribbá válnak a különböző természeti csapások, ciklonok, hurrikánok, áradások, s ezek káros következményeire is fel kell készülni.
Az északi félteke egyes részein (például Észak-Európában, Szibériában, az észak-amerikai prérin) a felmelegedés, ha az nem éri el a 2 fok feletti értéket, az első időkben kedvező változásokat hozhat: így például nő a termés mennyisége, illetve a rendelkezésre álló víz. Ám 3 fok feletti felmelegedésnél mindezek az előnyök elenyésznek. S ráadásul más vonatkozásokban a klímaváltozás e régiókban is káros hatással jár majd: csökken a hótakaró nagysága, az Alpokban a téli üdülőhelyek jelentős része (2 fokos felmelegedésnél egyharmada, 4 fokosnál már kétharmada) bezárhatja kapuit, s nőni fog a nagyon meleg időszakok hossza.
Egyébként nyilván véletlen, de a brüsszeli meteorológiai szolgálat éppen most, a tanácskozás kezdőnapján hozta nyilvánosságra: az idei március Belgiumban szokatlanul meleg volt, az átlaghőmérséklet 2,5 fokkal haladta meg az átlagot, s ennél magasabb értéket 16 évvel ezelőtt mértek utoljára. Egy amerikai kormányszerv szerint pedig általában véve is az idei tél volt a legmelegebb, amióta csak mérik a meteorológiai adatokat.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár