A német napilap az athéni kormánnyal zajló tárgyalásokat ismerő uniós forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a görög fél a hitelkamat további csökkentését kéri, és azt is szorgalmazza, hogy lazíthasson a támogatásért cserébe megkövetelt takarékossági programon. Athén arra próbálja rávenni a hitelezőket, hogy a hazai össztermékhez mért (GDP) 3 százalékos államháztartási hiányt ne 2014-re, hanem két évvel később kelljen elérni.
A görög felvetéseket egyelőre vizsgálják - mondták a Die Welt forrásai, akik szerint az államháztartási helyzet megszilárdításában a vártnál szerényebb eredményeket elérő Görögországnak mintegy 30 milliárd eurós többlettámogatásra is szüksége lehet.
Görögország problémáiról pénteken informális találkozón tárgyaltak az euróövezet legbefolyásosabb országainak pénzügyminiszterei. Jeórjiosz Papandreu kormányfő szombaton cáfolta, hogy szóba került volna az euróövezet elhagyásának lehetősége. Mint mondta, Görögországot "békén kell hagyni, hogy elvégezhesse a feladatát".
Az ugyancsak EU-IMF támogatásra szoruló Írország is könnyítéseket kérhet. Pat Rabbitte távközlési és energiaügyi miniszter az RTE ír rádióállomásnak a hétvégén azt hangsúlyozta, hogy ha Görögország kedvezményeket kap, akkor az Írországgal szemben támasztott feltételeket is enyhíteni kell.
Írország is elsősorban a 85 milliárd eurós EU-IMF hitel kamatának csökkentését kérheti. A görög és az ír csomagról, valamint a készülő harmadik, Portugáliának szánt mentőcsomagról az euróövezeti pénzügyminiszterek hivatalosan a május 16-án kezdődő kétnapos értekezletükön tárgyalnak.
MTI