Gyorsítót kapnak a projektek
Bajnai Gordon elmondta: a gyorsító csomag kedvező hatással lesz a nemzetgazdaságilag kiemelt projektek előkészítésére, az engedélyezési eljárásokra, a közbeszerzésre, az építőipari kivitelezésre. A miniszter példaként említette, hogy projekt-előkésztésnél megszűnik, illetve bizonyos esetekben egyszerűsödik a tervpályázati bírálat és a tervtanácsi eljárás párhuzamossága.
Az engedélyezésben változás lesz, hogy bevezetik az építésügyi igazgatási szakértő intézményt. Az építésügyi igazgatási szakértő átnézi a hatóságok számára benyújtandó dokumentumokat, tanúsító záradékkal látja el. Az így beadott engedélykérelmet az eddigi 60 nap helyett 30 nap alatt bírálja el a hatóság - emelte ki Bajnai Gordon.
Az engedélyezési szakasz felgyorsítását jelenti majd az összevont hatósági eljárási modell bevezetése, amelynek lényege, hogy az érintett hatóságok együtt vesznek részt a helyszíni bejáráson, szakhatósági állásfoglalást adnak ki. Ezt figyelembe kell venni az engedélykérelem elbírálásakor.
Bajnai Gordon elmondta, hogy a közbeszerzési törvény módosításában is megjelenik a gyorsító szándék. Kérdésre válaszolva elmondta, minimálbért alapul véve rezsiórabért kell beírni a pályázatba annak érdekében, hogy a kivitelezésre megadott árajánlat reális legyen.
A miniszter szólt arról, hogy az gyorsító sávba elsősorban a kormány által már jóváhagyott mintegy 40 nemzetgazdaságilag kiemelt projekt kerül, de ezek száma egy éven belül akár 100-ig is emelkedhet.
Bajnai Gordon elmondta, hogy a szocialista frakcióban jelentkezett igény alapján mintegy 30 kormánypárti képviselőt kért fel fejlesztési mentornak, jelezzék a területükön jelentkező gondokat az uniós beruházásoknál. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy hasonló ellenzéki kezdeményezésre is nyitott.
A miniszter megismételte korábbi kijelentését, hogy a következő másfél évben mintegy 1.500 milliárd forint új megrendelést jelent az építőiparnak az uniós projektek megvalósítása.
Papírokért rohangálnak a pályázatok nyertesei
Milliárdos beruházás Pátynál
MTI