Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke a lap érdeklődésére elmondta: szerinte nem valószínű, hogy külön ellenőrzéseket indítana majd az APEH a cégautóadó miatt. Az APEH-nél az ellenőrzéssel kapcsolatban azt hangsúlyozták: leginkább azokat a cégeket ellenőrzik majd, amelyek tulajdonában személygépkocsi van, hiszen az ilyen társaságokat össze tudják gyűjteni a gépjármű-nyilvántartásból. De - az adóhivatal tájékoztatása szerint - ellenőrzik majd a magánszemélyeket is az éves szja-bevallásban, illetve a havijárulék- és adóbevallásban szereplő adatok segítségével.
A február óta hatályos adót a céges tulajdonban lévő autók után mindenképpen fizetni kell - így az evás cégeknek is, a magánszemélyek közül pedig azoknak, akik költséget számolnak el, vagy autójuk után más teszi ezt. Kibúvó persze itt is van. Ha egy evás vállalkozó el akarja kerülni az adót, célszerű átíratnia a céges autót egy magánszemély nevére, ahogy ezt sokan már eddig is megtették. Jó esetben az ezzel járó költségek akár fél év alatt megtérülnek - havi 15 ezer forint adóval számolva.
"A megtérülési idő azonban csak akkor lehet ilyen rövid, ha az autó elég régen a cég tulajdonában van (értéke nagy részét már leírták), és a megfelelő személy kapja papíron" - hívja fel a figyelmet Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének fővárosi vezetője a Népszabadságban. Az evás vállalkozásnak ugyanis az autó eladása utáni bevétel is adóköteles, vagyis meg kell fizetni utána a 25 százalékos evát és a bevétel egy százalékára rúgó helyi iparűzési adót.
Quadra és mopedre is kell rendszám!
Új kgfb: van azért üröm is az örömben
Cégautóadó: létezik kiskapu
Szabadulnak a vállalkozások a céges autótól
Népszabadság