Hamarosan fény derülhet az Univerzum egyik titkára

A NASA már évek óta nem kapott jeleket a Naprendszerből kifelé száguldó két Pioneer szondáról, de még mindig folyik a vita az őket visszatartó titokzatos kozmikus erőről

A Pioneer Anomáliának elkeresztelt jelenség a NASA két egyforma műholdját, a Pioneer 10-et és 11-et is hátráltatja, miközben távolodnak a Naptól. Az 1972-ben illetve 73-ban felbocsátott szondák nagyjából 92 csillagászati egységre vannak központi csillagunktól, és a Taurus (Bika) csillagkép felé haladnak. (Egy csillagászati egység a Föld és a Nap átlagos távolsága, nagyságrendileg 149 millió 600 ezer kilométer.)

Az anomália első felfedezésekor azt vették észre: a Pioneerek röppályája 400 ezer kilométerrel közelebb van a Naphoz, mint amit a tömegvonzásról birtokolt jelenlegi ismereteink indokolnának. Isaac Newton a gravitációt olyan erőként írta le, amely a távolsággal csökken, a Pioneer szondák pedig óránként 48 ezer kilométeres sebességgel száguldanak kifelé a Naprendszerből. A kérdés az, hogy miféle erő gyakorol nyomást a szondákra? Mi nehezíti a Naprendszerből való kijutást?


A Pioneer űrszonda a valaha volt legnagyobb kísérlet, amely Newton törvényeit teszi próbára – Newton törvényei pedig elbukni látszanak. A kérdés az, hogy az anomáliát okozó erők magukból az űrszondákból származnak, vagy valami „egzotikus”, de ismert jelenségből származnak, esetleg valami újdonsággal lepi meg a fizika a tudósokat. Az anomáliát vizsgáló tudósok mindenesetre arra számítanak, hogy a kiváltó ok az ismert fizikán belül keresendő.

Ha a kutatók megtalálnák a jelenség (ismert fizikai okokkal magyarázható) forrását, nem csak Newton elméleteit erősítenék meg ezzel, hanem a későbbi űreszközöknél
lehetőség nyílna a Pioneer anomália kiküszöbölésére is.

Jelenleg azt a lehetőséget vizsgálják, hogy az űrszondák erőforrásai – a rádióizotópos termikus generátorok, az RTG-k – illetve más elektronikai eszközei infravörös fotonokat bocsátanak ki működésük során, melyek nekiütköznek a műhold tányérszerű antennájának. Ezek a parányi ütközések lehetnek az eddig figyelembe nem vett változók a röppályát kialakító erők egyenletében.

Azt is megvizsgálták, hogy az RTG-k és más alkatrészek által kibocsátott hő mennyiben indokolhatja az anomáliát: a kutatások szerint ez 55-75 százalékban tehető felelőssé a jelenségért.

A kezdeti vizsgálatokhoz a küldetés adatainak csak egy része állt rendelkezésre, ezért szilárd lábakon álló következtetések sem vonhatóak le belőlük. A pontos vizsgálatot lehetővé tévő adatok viszont nagyon régiek, ennek megfelelően a tárolásuk sem túl modern. A Planetary Society szervezet támogatásának köszönhetően sikerült felkutatni a program teljes, a Pioneer 10 esetében nagyjából 30 évet, a P-11 esetében 20 évet átfogó adathalmazát.

Az adatok legnagyobb része 400 mágnesszalagon található, mindösszesen 40 gigabájt terjedelemben – azaz ráférne 9, ma kereskedelmi forgalomban kapható egyrétegű DVD-re… A 9 sávos mágnesszalagokról modern, digitális formába átmenteni az anyagokat viszont meglehetősen időigényesnek bizonyult. Az adatok azonban hamarosan a tudósok rendelkezésére állnak majd, így fény derülhet az anomália titkaira.

Nehéz választás? A világ legszebb elnök-jelöltje - képgaléria
Kitűnő bizonyítvánnyal vár a startra az űrtrió
Lehetséges az időutazás? A múltba még nem
Közeleg az Ítélet Napja? A Skynet egyre okosabb

Forrás: space.com