.jpg)
A következő fontos információt a szokásos adatsorokon kívül a bértárgyalások eredménye és főleg az első 2008-as bérkiáramlási adatok szolgáltatják majd, amelyek a Goldman Sachs szerint "nem lesznek túl biztatók". A ház januárban és februárban is még 8-9 százalékos éves bérinflációra számít, és ennek alapján jósolja azt, hogy a következő fél évben nem lesz MNB-kamatcsökkentés.
A GS londoni elemzői szerint ennél korábban csak akkor lehetne várni enyhítést, ha a piac nekinyomja a forintot az ingadozási sáv erős végének, vagy ha a sávot felszámolják, "nem tűnik úgy azonban", hogy ez utóbbi döntés a legközelebbi jövőben megszületnék.
A forintsáv sorsáról egyébként folyamatosak a találgatások a londoni elemzői közösségben. Nemrég éppen a Goldman Sachs írta egyik londoni előrejelzésében: a maga részéről azzal számol, hogy a forint ingadozási sávját 2008 második felében megszüntetik, ami a cég szerint lendületet adna a kamatcsökkentési ciklusnak. A GS ennek bekövetkezte esetére azt valószínűsíti, hogy 2008 végére 6,00 százalékra csökken az MNB alapkamata.
A Reuters decemberi felmérésében megkérdezett piaci elemzők egyöntetűen úgy vélik, hogy a monetáris tanács hétfőn nem csökkenti a jegybanki alapkamatot, és legalább további két hónappal csúszik az MNB kamatcsökkentési sorozatának folytatása. A pénteken ismertetett felmérés szerint egyöntetű az elemzői vélemény arról is, hogy januárban sem kerül sor kamatcsökkentésre. A tanács legutóbbi kamatdöntő ülésén is változatlanul 7,5 százalékon hagyta az alapkamatot, megegyezően a piaci várakozásokkal. Akkor a testület tagjai közül hárman szavaztak 25 bázispontos csökkentésre és kilencen szinten tartásra. A jövő év egészére az elemzői konszenzus 75 bázispontos csökkenést tartalmaz, de akadt olyan elemző is, aki nem zárta ki, hogy 2008 egészében se változik az alapkamat. |
A kormány elsődleges aggodalma az, hogy a forint hozamelőny-valuta státusa meredek felértékelődéshez vezetne (a sáv eltörlése esetén), és ha az euróárfolyam 230-ig elmozdulna - akár csak rövid időre is -, az már ártana az exportnak, különös tekintettel arra, hogy jelenleg a nettó export a gazdasági növekedés egyetlen hajtóereje - idézte a JP Morgan Simor Andrást.
A hétfői MNB-kamatülésről szóló hétvégi előrejelzésében a Merrill Lynch bankcsoport londoni részlege azt írta: tekintve a folyamatosan magas inflációs adatokat, a folytatódó 2008-as bértárgyalásokat, és ezekkel összefüggésben a jegybank által a másodlagos inflációs hatások iránt táplált aggodalmakat, az MNB jó eséllyel februárig vagy márciusig nem nyúl az alapkamathoz.
A ház ugyanakkor fenntartja azt az előrejelzését, hogy a magyar jegybanki kamat a jelenlegi 7,50 százalékról 2008 végéig 6,25 százalékra, 2009 végéig 5,50 százalékra süllyed.
A Merrill Lynch már korábbi előrejelzéseiben annak véleményének adott hangot, hogy Magyarországon a gyenge növekedés tartósabb problémának ígérkezik, mint a magas infláció, ezért a későbbiekben mód nyílik agresszívabb mértékű jegybanki kamatcsökkentésekre. A ház egyik legutóbbi elemzésében "stagflációhoz közelinek" nevezte a jelenlegi magyarországi gazdasági helyzetet.
A BNP Paribas bankcsoport londoni befektetési részlegének hétvégi előrejelzése szerint sem várható hétfőre kamatcsökkentés. A ház szerint az MNB óvatos megnyilatkozásai arra utalnak, hogy a pénzügypolitikai enyhítés addig nem folytatódik, amíg az éves összevetésű inflációs adatok 6 százalék alá nem süllyednek. A BNP Paribas elemzői ezt 2008 elejére várják, így a következő MNB-kamatcsökkentést legkorábban februárra jósolják.
Fekete lyuk, gödör és egy nő - ez vár a világra
Karácsony, akciós hitelből: Ön bevállalná?
Botrány, mennyire buták vagyunk a pénzhez
Sokkoló adatok: nyakunkon az árrobbanás
Vigyázat! Szivárog a versenyképességünk
Kis vágás, nagy zakó - hiányzott a feles
MTI