1p
Lassan itt a nyár, a meleg, a napsütés. Ebben az időszakban bizonyos időjárással összefüggő kockázatok is felerősödhetnek, így mindenképpen érdemes felkészülnünk a "meleg helyzetekre"
Lassan itt a nyár, a meleg, a napsütés. Ebben az időszakban bizonyos időjárással összefüggő kockázatok is felerősödhetnek. A globális felmelegedés, a klímaváltozás következtében a hőhullámok eddiginél is gyakoribbá válásával kell számolnunk, így mindenképpen érdemes felkészülnünk a "meleg helyzetekre".

Főként a kisgyermekek és az idősebbek alkotják a legnagyobb rizikócsoportot, de kortól függetlenül a krónikus betegségekben szenvedőket is rendkívüli módon fenyegeti a nyári hőhullámok erősödése és egyre gyakoribbá válása - hívta fel a figyelmet Dr. Páldy Anna, az Országos Környezetegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese az ÁNTSZ sajtótájékoztatóján csütörtökön, Budapesten.

Dr. Paller Judit országos tiszti főorvos ehhez hozzátette: mivel a klimatikus viszonyokat nem tudjuk egyik napról a másikra megváltoztatni (sőt, az emberiség inkább tovább erősíti a negatív tendenciákat), így szervezetünket kell lehetőleg minél jobban felkészítenünk a nagy melegekre. Nagy hagsúly van tehát a védekezésen, illetve a megelőzésen.

Az elmúlt évben négy alkalommal rendeltek el országos hőségriasztást, és arra lehet számítani, hogy tovább nő ezek gyakorisága. Az ilyen időszakok különösen megviselik a szervezetet. A fővárosban például 2001. és 2005. között évente 1-2 hőhullám fordult elő, az utóbbi 5 évben viszont ez a szám 3-5 közé emelkedett.

Növekvő kockázatok

A halálozási adatokból arra lehet következtetni, hogy a napi középhőmérséklet emelkedése jelentősen befolyásolja a negatív tendenciákat. 2010-ben Budapesten 25,5 százalékkal, míg országosan 22,2 százalékkal több halálesetet regisztráltak a hőségriasztások idején. A legmagasabb arányú, 74 százalékos többlethalálozás június 10-én következett be Budapesten, amelyben a megelőző hét csapadékos, hideg időjárása után bekövetkező hirtelen nagy hőmérséklet-változás játszott igen nagy szerepet.

Érdemes tudni, hogy a napi átlaghőmérséklet esetében 25 fok felett minden 5 °C-os emelkedés 10 százalékal növeli a halálozás kockázatát. Ezen belül 12 százalékal a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát, 15 százalékal a szívpanaszok és az „általános rosszullét” miatti sürgősségi mentőhívások számát.

Ahogyan emelkedik a hőmérséklet, úgy nő szervezetünk terhelése is. A szervezet hőszabályozó képességét az életkor, a testsúly, a fizikai erőnlét, az egészségi állapot, a táplálkozás és gyógyszerszedés is befolyásolja. Ezért fontos, hogy alkalmazkodjunk a meleg, forró napokhoz.

A mindenkori reakciónk a külső környezetre nagyon fontos. Életmódunk ebből a szempontból kiemelt jelentőségű. Igyekezzük magunkat fitten tartani, egészségesen táplálkozni és figyeljünk a testsúlyunkra.

Mit tehetünk, hogy elkerüljük a nagyobb bajokat?

- zuhanyozzunk langyos vagy hideg vízzel, naponta akár többször is;
- érdemes ventillátort használni, 1-2 órát légkondicionált helyiségben tölteni;
- a déli órákat lehetőség szerint töltsük zárt helyen, sötétített helyiségben;
fogyasszunk vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek;
- Ne fogyasszunk kávét, alkoholos italt, cukros, illetve szénsavas üdítőt;
- a szabadban érdemes széles karimájú kalapot, megfelelő napszemüveget viselni;
- hordjunk világos színű, bő szabású, pamut öltözetet;
- használjunk bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet;
- a csecsemőket, kisgyermekeket árnyékban levegőztessük, ne sétáltassunk a hőségben kisbabát;
- sose hagyjunk gyermeket, állatokat (kutyát) zárt, szellőzés nélküli parkoló autóban.

Fontos kitérni arra is, hogy a közvetlen napfény hatására jelentősen megnő a bőrfelületi megbetegedések és a bőrrák kockázata. Ráadásul a napsugárzás mellett a szolárium is hasonló hatással van a szervezetre. Ráadásul a barnaságot el lehet érni nem közvetlen napsugárzással is.

Friss UV-sugárzási előrejelzés>>
Nem lehet elégszer elmondani: a nyári melegben mindenképpen kerüljük a közvetlen napsugárzást délelőtt 11 és délután 3 óra között! 7,5-es vagy magasabb fokozatú UV-riasztás esetében ebben az időszakban akár már 15 perc alatt leéghetünk. Ne feledjük: minden egyes leégés növeli a bőrrák kialakulásának kockázatát - hívták fel a figyelmet az eseményen.

Privátbankár - Szilágyi Balázs

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG