.jpg)
Avarkeszi Dezső, az alkotmányügyi bizottság szocialista elnöke az aláírás után elmondta: a javaslatot még hétfőn benyújtják a parlamentnek, a sürgősségi tárgyalásról pedig a jövő héten dönthet a Ház. Ha a javaslatot elfogadja az Országgyűlés, január elsejével léphetne hatályba. Elmondta azonban, hogy vannak olyan kérdések, mint például a parlament ülésezési rendje, amiben a frakciók még nem tudtak megállapodni.
Bőhm András (SZDSZ) kiemelte: régóta fennálló szakpolitikai, szakmapolitikai kérdésekben tudott most megállapodni az öt parlamenti párt. Salamon László (KDNP) fontosnak nevezte, hogy végre valamiben meg tudott állapodni az öt parlamenti párt.
Herényi Károly (MDF) azt hangsúlyozta, hogy már évek óta napirenden van a kisebb parlament ügye. A mostani ötpárti megállapodás a házszabály-módosításról azt eredményezi, hogy a jelenlegi parlament jobban fog működni, mint idáig - tette hozzá. A Fidesz képviseletében Répássy Róbert frakcióigazgató írta alá a határozati javaslatot.
A kézhez kapott javaslat a képviselőcsoport alakításhoz szükséges létszámot tíz főben határozza meg, és akkor szűnne meg a frakció, ha tagjainak száma tíz fő alá csökken. A részletes indoklás alapján a javaslat speciális rendelkezésként biztosítja az olyan párt képviselőinek a frakcióalakítási jogát is, amely a választásokon elérte a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, de nem szerezte meg a képviselőcsoport alakításához szükséges tíz mandátumot.
Előírja többek közt azt is: minden képviselő számára lehetővé kell tenni a részvételt legalább egy állandó bizottság munkájában.
A javaslat házszabályi rangra emeli az eddig csak gyakorlat és házbizottsági állásfoglalás alapján működő vezérszónoki rendszert, emellett szabályozza nemcsak a televíziós, hanem az internetes közvetítés rendjét is.
Mint az indoklásban szerepel, a Házszabály hatályos rendelkezése indokolatlan különbséget tesz a képviselőcsoporthoz tartozó és független képviselők között azáltal, hogy az általános vitában a független képviselők csak azt követően kaphatnak szót, ha a képviselőcsoportok tagjai felszólaltak. A javasolt rendelkezés ezt kívánja korrigálni, amikor a frakciókhoz tartozó képviselőkkel együtt, köztük biztosítja a függetlenek felszólalási jogát.
Ötpárti egyezség a költségvetési hivatal felállításáról (hanganyag)
Ötpárti igen a közpénzek szabályozására
Ötpárti: a tárgyalást választották
MTI