1p
A KSH közlése szerint idén márciusban 48,2 százalékkal nőttek az agrártermékek termelői árai, a növényi termékek árszínvonala 67,3 százalékkal emelkedett
Az idén márciusban 48,2 százalékkal nőttek az agrártermékek termelői árai a februári 47,5 százalék után, a növényi termékek árszínvonala 67,3, az élő állatok és állati termékeké 15,5 százalékkal emelkedett az idén márciusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A mezőgazdasági árak egy nagyobb ütemű drágulása tavaly július óta megszakítás nélkül tart, egyedül decemberben volt 2 százalékponttal kisebb, 29 százalékos az áremelkedés, mint az előző hónapban, de januárban már 39,6 százalékot mutatott az árindex. 2011 január-márciusában az agrártermékek termelőiár-szintje 45,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit; a növényi termékek ára 64,1, az élő állatok és állati termékeké 13,5 százalékkal nőtt. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordításiár-szintje 16,1 százalékkal volt magasabb.
   
A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. A KSH közlése szerint e mutató értéke 2011 első negyedévében 25,1 százalék volt - azaz 2010 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a ráfordítási árak. 2011 márciusában a gabonafélék termelői ára több mint kétszeresére,  103,1 százalékkal emelkedett 2010 márciusához képest. A búza felvásárlási ára tavaly április óta folyamatosan növekszik, idén márciusban már 74.300 forint volt tonnánként tavaly áprilisban még 28.200 forinton állt.
   
Az ipari növények termelői ára 32,5, ezen belül az olajnövényeké 53,3 százalékkal emelkedett a 2010. márciusihoz mérten. A napraforgó ára meghaladta a tonnánkénti 133.400 forintot, ám ebben az időszakban csak az éves mennyiség elenyésző hányadát értékesítik. A burgonya termelői ára is jelentősen, 82,8, a zöldségféléké 17,5 százalékkal nőtt. A gyümölcsök termelői ára márciusban 47,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, elsősorban az alma drágulása miatt.
   
A vágóállatok termelői ára 2011 harmadik hónapjában 14,1 százalékkal volt magasabb a 2010. azonos időszakinál. A vágómarha ára 36,5 százalékkal nőtt, ennél jóval kisebb mértékben, 7,5 százalékkal a vágósertésé és 16,7 százalékkal a vágóbaromfié. A vágómarha egy éve tartó folyamatos áremelkedése elsősorban a külföldi kereslet hatásával hozható összefüggésbe - írta a KSH.
   
2011 márciusában az állati termékek árai 18,4 százalékkal magasabbak voltak az előző év azonos időszakihoz viszonyítva, ezen belül a tyúktojás ára 4,7 százalékkal csökkent, a tejé 22,7 százalékkal nőtt. A tehéntej felvásárlási ára jelenleg literenként 85,6 forint, még így sem éri el a 2008. januárit, amikor 96,5 forint volt. 2011 január-márciusában a gabonafélék ára 93,1 százalékkal haladta meg a 2010. azonos időszakit. A vágóállatok termelői ára 11,6, az állati termékek ára 17,6 százalékkal emelkedett.
   

Egy kosaras naplója

A Privátbankár májusi árfelmérésének eredményei szerint a tavalyi mintakosár áránál 2160 forinttal többet kellene fizetnünk. A 15 százalékos áremelkedés azt jelenti, hogy már sehol sem úsztuk volna meg mintabevásárlásunkat 16 ezer forint alatt. Néha pedig nem (csak) az ár lesz magasabb, hanem a csomagolás kisebb - részletek >>

2011 első negyedévében a mezőgazdasági termelés ráfordításiár-szintje 16,1 százalékkal nőtt 2010 első negyedévéhez mérten,
ez a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 18,3 százalékos növekedéséből, valamint a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának stagnálásából adódott. A folyó termelőfelhasználás emelkedésére döntő hatást gyakorolt az energiaárak 16,1 százalékos növekedése, amelyet főként a felhasználásban jelentős arányt képviselő üzemanyagok árának 22,2 százalékos emelkedése befolyásolt.
   
A műtrágya árak 34,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül az egyszerű műtrágyák ára 39,5, az összetett műtrágyáké 26,2 százalékkal nőtt. Az elmúlt években a változás ellentétes tendenciát mutatott: a 2009 első félévében tapasztalt áremelkedést követően a műtrágyaárak az év végére jelentősen lecsökkentek; ugyanakkor 2010-től negyedévről negyedévre érzékelhető volt az emelkedés a számításban nagy súlyt képviselő műtrágyák (ammónium-nitrát, karbamid, mészammón-salétrom) árában, amely ennek ellenére 2011 első negyedévében sem érte el a 2008 végén mért szintet.

A takarmányok ára is jelentősen, 38,2 százalékkal növekedett az első negyedévben 2010 azonos időszakához viszonyítva, ezen belül az egyszerű takarmányok ára - követve a gabonafélék termelői árát - 59,1, a keverék takarmányoké 27,2 százalékkal nőtt.
Az állatgyógyászati készítmények ára 2,9 százalékkal emelkedett, a növényvédő szerek árszínvonala nem mutatott jelentősebb elmozdulást. A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások 1,3 százalékos csökkenése, valamint az épületberuházások árának 2,2 százalékos emelkedése figyelhető meg.

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG