Németország pedig azt hozta Barroso tudomására, hogy a kijelölt német biztost, Günther Oettinger leköszönő baden-württembergi tartományi miniszterelnököt az energiapolitikáért felelős biztos tisztségében szeretné látni, de úgy, hogy a poszt tulajdonosaként a környezetvédelem felügyeletét is megkapja.
A lap szerint Barroso egyelőre szembeszállt mind a francia, mind a német követeléssel. Különösen az utóbbival, ugyanis a bizottság elnöke arra törekszik, hogy a környezetvédelem felügyeletére önálló biztosi posztot hozzanak létre. Ezt állítólag meg is ígérte az európai Zöldeknek annak fejében, hogy szeptemberben az Európai Parlamentben támogatták újraválasztását. Ezzel egy időben - mint a Handelsblatt írta - több más tagország szintén jelezte, hogy saját bizottsági képviselője számára melyik tisztséget fogadná a legszívesebben, így Spanyolország és Olaszország is.
A Financial Times Deutschland ezzel párhuzamosan azt írta, Angela Merkel kancellár a háttérből igyekszik elérni, hogy Németország a következő években két fontos európai tisztséghez jusson. A kancellár állítólag megállapodott Nicolas Sarkozy francia államfővel arról, hogy az Európa Tanács jelenlegi főtitkárát, a francia Pierre de Boisseu-t a későbbiekben a kancellár közeli bizalmasának, illetve uniós tanácsadójának számító Uwe Corsepius váltja fel. Ennél is nagyobb "zsákmány" lenne ugyanakkor az Európai Központi Bank elnöki tisztségének megszerzése. A jelenlegi elnök, a francia Jean-Claude-Trichet mandátuma 2011-ben jár le, s Merkel az elnöki székbe a német jegybank, a Bundesbank jelenlegi vezetőjét, Axel Webert akarja ültetni.
Szürke egerek kerültek Európa élére
Európa új urának még ki kell találnia saját magát
Megvannak az emberek az új uniós posztokra
MTI
Hétfői német sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság biztosi posztjainak betöltéséért kezdődött vetélkedés a tagállamok között
Három hónap alatt 4800 szerződés lehet.

