Orális válságban az ország - normalizálódunk

Igaz, egy finoman szólva érdekes elnevezésű fórum azért visszatért az elmúlt hónapok nem túl átgondolt szóhasználatához, és diktatúrát emlegetett, de: reform-diktatúrát, és ez legalább valóságos kényszerhelyzetre utal, amiről már érdemes elgondolkodni.

Normalizálódunk. Lehet, hogy a sajnálatos események egy része kórházi esetté vált, mert voltak sérültek, a sérülteknek voltak személyes adatai, voltak sérült rendőrök, meg volt elsőre nem igazán ellátott rendőr is, de mostmár többnyire nem a tüntetések ilyen-olyan ápoltjairól, hanem az egészségügyi reformról beszélünk, ha a kórházak kerülnek szóba.

Ütlegek helyett ellátási besorolások, vízágyú helyett gyógyvízterápia, százmilliós köztéri rombolás helyett milliárdos társadalombiztosítási hiány a kérdés. Normalizálódunk, igaz, kissé szomorú, hogy a következő időszak békéjének záloga az, hogy legközelebb márciusban lesz nemzeti ünnep. A Mikulás és a Karácsony gyaníthatóan és remélhetően kevésbé indukálja a lázadás-veszélyes utcai megmozdulásokat, bár szilveszterkor azért jó lesz vigyázni, a trombitálást nem sok választja el a fütyüléstől, a fütyülést nem sok választja el a kifütyüléstől, és ha kifütyülés, akkor már ott vagyunk megint s politika és a „monnyonle-mozgalom” sűrűjében.

Normalizálódunk, bár a parlamentben tovább zajlik a verbális ütlegelés. A viták ugyan egyre élesebbek a költségvetés, az adók körül, de az az érzésem, hogy ezek már tényleg túlélhető és feloldható konfliktusok. Hogy miért? Más a jelenségek természete. Tán már említettem az Üzletmenetben, de nem győzöm újra és újra visszaidézni az amerikai kereskedelmi kamara vezérigazgatójának bölcs gondolatát: a politika az érdekcsoportok konfrontációjának logikája, míg a gazdaság a szükségszerű együttműködésé.

Normalizálódunk, talán nem lesz szükség reform-diktatúrára, a reformok kényszere is elég, hogy az ország megtalálja végre az együttműködés logikáját.

Márványi Péter jegyzete