
A elemző kitért arra is, hogy a későbbiekben azért még szóba kerülhet a kamatemelés, és a forint gyengülését a globális események is okozhatjék a közeljövőben. Látni kell, hogy a jelenlegi árfolyam még mindig nem támogatja az inflációs célkitűzés elérését, pláne, hogy az olaj ára a 100 dollárt ostromolja, és emellett több más nyersanyag ára is csúcson van - fejtette ki Suppan Gergely.
Lányi Bence, a Raiffeisen Bank elemzője jó időzítéssel meghozott jó lépésnek minősíttette a jegybank sáveltörlő döntését. A piacot nem érte teljesen váratlanul, hiszen az MNB többször kiállt a sáv eltörlése mellett. Az elemző szerint a jegybank kedvező időpontot választott, mivel a forint árfolyama nem túl erős, így bár a hír bejelentését követően a forint erősödni kezdett az euróval szemben, nem kell attól tartani, hogy túlerősödik. A monetáris tanács döntése a mostani gyenge piaci környezetben megmentheti a forintot - tette hozzá.
Árfolyamsáv nélkül érdekesebb helyzetbe kerül a jegybank a jövőben - mondta. Hivatalosan ugyan eddig is csak inflációs célja volt a jegybanknak - árfolyam célja nem - ám mégiscsak a kettős célkövetés működött. Azzal, hogy az ingadozási sávot eltörlik, a jövőben a jegybank a kamatpolitikával csak az inflációra tud koncentrálni. Az árfolyamra csak közvetett hatással lesz a kamatpolitika - mondta.
Lányi Bence szerint az ingadozási sáv eltörlése előremutató lépés volt és ezt követően a piaci folyamatok jobban érvényesülhetnek majd a forint árfolyamában. Ez nagyobb árfolyam ingadozást is jelenthet a jövőben - ismerte el az elemző, ám úgy vélte jelenleg nem mutat arra semmi jel, hogy a korábbi sáv értékeit elhagyná az árfolyam.
A monetáris tanács ülésén a kamattartás mellett 25 bázispontos kamatemelési javaslat is volt, "közepesen szoros feltételek mellett született meg a döntés" |
Németh Dávid, az ING Bank elemzője úgy vélte: a sáv eltörlése erősíti a jegybanki hitelességet az inflációs célkövetésben. Hozzátette: a jövőben az MNB kevésbé lesz kiszolgáltatott helyzetben az árfolyam alakulása miatt a kamatdöntéseknél, nehezebben lehet kamatcsökkentésbe vagy emelésbe kényszeríteni a jegybankot. Úgy vélte, hogy az árfolyamsáv eltörlése segítheti a jegybankot a tartósan alacsony infláció elérésében, illetve az inflációs várakozások lehűtésében. Németh Dávid is úgy vélte, hogy a korábbinál hektikusabb árfolyammozgással lehet számolni lehet a jövőben, de az irányzat inkább az erősödés lesz.
Az árfolyamsáv eltörlésével megnyílt a lehetősége annak, hogy a hosszabb távú többlet-termelékenység növekedésből fakadó reálfelértékelődési nyomást az eurózónával szemben a monetáris politika ne az inflációban, hanem az árfolyam nominális felértékelődésében vezesse le- mondta Tardos Gergely az OTP Bank Elemzési Központjának vezető elemzője az MTI-nek.
A kötött árfolyamsáv nem szolgálja az inflációs célkövető rendszert, a keddtől érvényes lebegő árfolyamrendszer az árstabilitást szolgálja - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a hétfői tájékoztatón. "Az árfolyamsáv nem szolgálja teljes mértékben a monetáris politika céljait, az inflációs célkövető rendszert" - mondta Simor András. Az MNB elnöke hozzátette: az árfolyamsáv arra kényszerítette a jegybankot, hogy egy eszközzel, a kamatpolitikával két célt szolgáljon, az árstabilitást és a forint árfolyamának a sávon belüli tartását. Ez a két cél hosszabb távon elméletben nem összeegyeztethető - rögzítette Simor András. Az új rendszer bevezetése hosszabb távon az euró bevezetését is szolgálja - jelezte a jegybank elnöke.
Felborította az asztalt a jegybank: még a sáv is elszállt!
MTI