.jpg)
Manapság csak az számít, ha az elérendő célt össze lehet kötni egy jól mediatizált eseménnyel. Volt olimpián már gyilkos terrorakció, black power demonstráció a győzelmi dobogón, bojkott innen és onnan, félresikerült vagy félig sikerült játékok, volt 36-ban olimpia a rasszizmus jegyében, volt már minden, ami nem sport és nem béke. Mi magyarok persze a magunk történelmével a hátunk mögött pontosan értjük a tibetiek fájdalmát, csak közben sportnemzetként fáj a szívünk a mieinkért, és drukkolunk, hogy mehessenek Pekingbe és győzzenek, ha tudnak.
Közben itt a másik bökkenő, Hamlettel szólva. Egy a sportvilághoz nagyon közelálló magas rangú illetékes itt, a Gazdasági Rádióban jelezte, hogy Kínában a kínaiak elképzelései szerint nemigen kaphat más aranyérmet, mint kínai. Egy erejét épp most kibontakoztatni készülő nagyhatalom meg akarja mutatni a világnak, hogy a sportban is verhetetlen. Ez az egyöntetű hegemón logika az, ami igazán zavar. A világ egyik fele elismeri, hogy nem lehet ráerőltetni a világ másik felére a demokrácia és a tolerancia értékeit, közben reménykedve vár arra, hogy a pekingi vezetés legalább a legkisebb jelét mutatná, hogy akár a legkisebb mértékben szóba állna a tibetiekkel.
Hogy ez megtörténik-e, az még kiderülhet a játékok előtt, hogy a sportban érvényesül-e a kínai mindenáron való hegemónia, az csak a játékokon derül ki. Ez a csapdája a történetnek. Félek, nagy csalódás lesz ebből, mert ami most a világban zajlik a fáklya körül, az gyaníthatóan még elszántabbá teszi a rendező országot, hogy csak azért is megmutassa hatalmát, győzelmi erejét. Kétségtelen, hogy ilyen körülmények között még a helyezéseknek is megnő az eszmei és sportértéke, csak azt nem tudom, van-e értelme így az egésznek, ha most már ennyire nyíltan eluralja a sportot mindenféle más.
A nem sportoló sportszerető szomorúan nézi a láng körüli dulakodásokat, reflexe a drukkolás, de most nem tudja, kinek drukkoljon ebben a pankrációban, a függetlenségért verekedő tibetieknek, vagy a lángot védő kínaiaknak, egy kis hegyi ország szabadságharcának vagy a sportünnep sikerének. És arra gondol, ez a láng nem most aludt ki, hanem amikor először vált világossá, hogy az újkori olimpiák a legalább átmeneti béke helyett inkább katalizálják az emberiség konfliktusait. Ez persze nem az olimpia, hanem az újkor és az emberiség szégyene. Tartalék láng lehet még a kísérőknél, tartalék olimpiai eszme nem létezik.
Márványi Péter jegyzete
Korábbi jegyzetek:
Ha majd a jelzőlámpák is sztrájkolnak...
Pénzt a szegényeknek - úgy, hogy mi is jól járjunk
Húzós kampány az erőszak és a drogok ellen
NATO-csúcs - nem csak katonai szemmel