A nemzetközi mércével mérve is igen magas államadósság és devizahitel-állomány állítja a legnagyobb kihívások elé a magyar gazdaságot Simor András szerint
A Marshall Society meghívására Cambridge-ben tartott előadást a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Simor András beszédében részletezte a globális pénzügyi válság magyarországi hatásait, a válságkezelés eszközeit és a fennálló kihívásokat.
A fegyelmezett költségvetési politika és a háztartások megtakarítási hajlandóságának emelkedése mellett a magyar gazdaságnak több nagy kihívással is meg kell birkóznia a jövőben. Gondot okoz a nemzetközi mércével is magas államadósság, és a még sokáig fennmaradó devizahitel-állomány. Külön nehézséget jelent, hogy ezeket a problémákat úgy kell kezelni, hogy közben a gazdaságot is egy korábbiaknál gyorsabb, de egyúttal fenntartható növekedési pályára kell állítani – hangsúlyozta Simor András.
Az MNB elnöke a Cambridge-i Egyetem oktatóiból és diákjaiból álló hallgatóságának beszélt arról is, hogyan és miért érintette Magyarországot a gazdasági-pénzügyi válság. Részletesen kifejtette azokat az eszközöket, amelyeket a magyar kormány és a jegybank alkalmazott a válságból való kilábalás érdekében, majd összegezte azokat a kihívásokat, amelyek az ország előtt állnak - áll az MNB közleményében.
Az 1927-ben alapított Marshall Society Cambridge egyik legrégebbi és legnevesebb egyesülete. A Sir Alfred Marshallról elnevezett társaságot a közgazdászszakma olyan kiválóságai tisztelték meg tagságukkal, mint John Maynard Keynes, Nicholas Kaldor vagy Joan Robinson.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár