
A 31 éves Jérome Kerviel - aki nyolc éve dolgozik a banknál - fiktív kliensszámlákat kreálva egymásra épülő hosszú pozíciókat vett fel, vagyis azonnali vételi és határidős eladási ügyletek láncolatát kötötte, arra játszva, hogy januárban a piacok emelkedni fognak - ám a nemzetközi tőzsdemutatók e hónap második felében meredeken zuhantak.
Az ügyészség szerint a bróker szombat óta tartó kihallgatásán beismerte, hogy két éven át teljesen egyedül "kalandor és spekulatív módon" csalárd pozíciókat épített fel és ezeket elrejtette, ami iránt a bank "bizonyos toleranciát" tanúsított. Ugyanis miután a bank biztonsági rendszere többször is riasztotta a megfelelő szinteket, Kervielt felettesei rendszeresen felelősségre vonták azért, mert túllépte az engedélyezett összegeket, de a brókernek minden esetben sikerült hamis dokumentumokkal igazolnia azt, hogy tevékenysége semmilyen kockázattal nem jár a bank számára. Kerviel ugyanis két portfóliót épített ki, azt a látszatot keltve, hogy a második portfólió kiegyenlíti az első kockázatait, azonban a második portfólió tartalma nem volt valóságos.
A főügyész szerint egyelőre semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy más alkusz is hasonlóan cselekedett volna, ahogy azt a védelem állítja. A csalásból Kervielnek semmilyen személyes és közvetlen haszna nem származott, és nem is a Société Générale tönkretételére játszott - fogalmazott az ügyész. Az ambiciózus fiatalember azt remélte, hogy "kivételes brókernek" fog tűnni és a bank magas bevételének köszönhetően akár 300 ezer eurós (78 millió forintos) prémiumot is kaphat 2007-re.
A francia pénzügyi piacokat felügyelő hatóság (AMF) hétfőn közölte: Robert A. Day, a Société Générale egyik amerikai igazgatótanácsi tagja 85,7 millió euró értékben adott el a bank részvényeiből január 9-én, két héttel azelőtt, hogy a bank közel ötmilliárd eurós veszteségét nyilvánosságra hozta. A bank száz részvényese ezért ismeretlen tettes ellen bennfentes kereskedés és árfolyam-manipulálás gyanúja miatt feljelentést tett a párizsi ügyészségen.
Az AMF szerint az igazgatótanácsi taghoz kötethető két alapítvány január 10-én pedig 8,63 millió és 959 ezer euró értékben adta el Société Générale részvényeit, amelyek január 9-én és 10-én záráskor összesen több mint 22 százalékot veszítettek értékükből.
Kivételes bróker akart lenni a csaló Kerviel
Hol lesz a válság végállomása?
Lefelé korrigál a SocGen
Állástalan brókerek: krach az ingatlanpiacon?
Amikor a tőzsdéket a széljárás mozgatja...
Csak bűnbak lenne a csaló bróker?
Összeomlás: a csaló bróker megrengette a világot
MTI