Veszélyben a magyar tejtermelők
Az unió agrárminiszterei április elsejétől két százalékkal megemelték a tagállamok tejkvótáit, és ezzel veszélyeztetik a magyar termelőket, mert azok már így is az utolsó tartalékaikat élik fel a magas takarmányárak és a környezetvédelmi beruházások miatt - mondta a képviselő. Hozzátette: a tejkvóta emelése ráadásul azokat a tagállamokat hozza előnyösebb helyzetbe, akik eddig is maximálisan kihasználták a kvótájukat, míg a hazai tejipar számára az emelés megfoghatatlan, hiszen még a korábbi kvótát sem tudta kihasználni.
Erdős Norbert hivatkozott a Békés megyei tejtermelők választmányának előzetes döntésére is, amelyben a testület elutasította a tervezett kvótaemelést. A képviselő ezért a napokban megkérdezte a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter arról, miért egyezett bele a kvótaemelésbe. Erdős szerint Gráf József válaszában az agrárdiplomáciai kompromisszummal indokolta a döntését.
A miniszter emlékeztette a képviselőt arra, hogy eredetileg öt, majd három százalékos emelési javaslat merült fel, majd amikor ezeket nem támogatta, került szóba, hogy csökkentsék azon tagállamok kvótáját, közöttük Magyarországét is, amelyek nem használták ki e lehetőség maximumát. Gráf József szerint ez utóbbi lett volna a legrosszabb Magyarország számára, ezért egyezett bele végül a két százalékos emelésbe.
A miniszter álláspontja szerint ezzel nem került veszélybe a hazai tejtermelés, hiszen a két százalékos emelés, uniós szinten mindössze 0,8 százalékos tejmennyiség-növekedést jelent.
A miniszter a kompromisszum elfogadását azért is támogatta, mert a kvóta emelését azok a tagállamok kérték, akik valóban tényleg belső piaci problémákkal küzdenek, ráadásul ezek az országok, például Lengyelország, Svédország és Finnország más termékek, például a bor esetében, támogatták a magyar agrárdiplomáciai törekvéseket.
Új szabályok a területalapú támogatásra
Sok sajtot eszünk - növelik a tejkvótát
Szégyen, hogy nem magyar tejet iszunk
MTI