Heller Ágnes egy tegnapi tévéinterjúban elmondta, mi volt a mienkhez hasonló zsákutcában a megoldás másutt, hogyan úszta meg az ugyancsak kettészakadt Spanyolország vagy Dél-Afrika a polgárháborút: volt egy-egy tekintély, a király illetve Nelson Mandela, aki rá tudta venni az embereket arra, hogy ne a szembenállás emlékezete szerint cselekedjenek. Közben Heller is jelezte, hogy nekünk nincs ilyen mindenki által elfogadott tekintélyünk, akit ne kezdtek volna ki valamelyik oldalról. Akkor mi hogyan juthatunk ki a zsákutcából?
Nos a leglogikusabb verzió ugyanebben a stúdióban hangzott el, csak korábban, amikor Csepeli György arra utalt, hogy ennyi pénz, ennyi fejlesztési lehetőség, amit az ország most kaphat, okosabb cselekedetekre, ésszerű kompromisszumokra kell, hogy rászorítsa a politikusokat. Ez igaz, apró probléma, hogy gyanúim szerint ennek az egész hatalmas konfliktusnak épp az az eredete, hogy az egyik szembenálló fél úgy érzi, ha nem sikerül váltást előidézni a hatalmi struktúrában, akkor nem részesülhet az uniós esélyekből.
Csakhogy az megint a jeles szociálpszichológus jogos következtetése, hogy a mai háborúskodásnak ebből a szempontból győztese sem lehet, viszont az egész ország a vesztese lesz, vagyis minden oldal, minden réteg, minden érdekcsoport. De ennek a felismerésnek egyelőre kevés a nyoma, és tekintélyes vezető híján mást kell, hogy keressünk, aki, vagy ami politikán kívülről-felülről hathat a háborúzókra.
A gazdasági élet szereplői egyszer már igen komolyan figyelmeztették a választások idején a pártokat. Talán most is erre lenne szükség, mielőtt egy újabb jeles történelmi alkalom válik a háborúskodás szégyen-napjává. Hogy sürgető a dolog, azt a ma éjjeli sorozat is jelzi. Ha a politikusok nem képesek megegyezni, akkor a pénzcsoportok, a gazdaság fő körei kell, hogy megegyezzenek. Legalább abban, hogy politikai színezettől függetlenül megvonják támogatásukat bárkitől, aki továbbra is a konfliktusokat erőlteti a megoldások helyett.
Legyenek a gazdaság főszereplői azok, akik mernek rámutatni a jövőt veszélyeztető faktorokra, adjanak példát ők az olyannyira hiányzó nagyvonalúságból, és ha benne vannak, lépjenek ki ők először a pártok árnyékából. Ha Magyarország leszakad, akkor a magyar üzleti élet is leszakad, ami tehát épp akkora baj államnak, állampolgárnak és tőkének.
Az emberek sokszor gyanakodva figyelik a piaci világot, de a gazdaság hatalmát azért mindenki érzi és elismeri. Ha nincs más tekintélyünk, működjön ez a hatalom a béke megteremtéséért. A jó üzletember tisztában van hosszú távú érdekeivel, ki más ismerné fel legvilágosabban ennek a háborúnak a generális kilátástalanságát, mint ő? Még akkor is, ha rövid távú remények szerint eddig valamelyik oldalt pénzelte.