2p

Azonnali hatállyal menesztette egyik főparancsnokát az ukrán elnök, vizsgálat is indult a leváltott tiszt ellen.

Azonnali hatállyal leváltotta posztjáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrán fegyveres erők egyesített erőinek parancsnokát, Jurij Szodol altábornagyot.

Szodol tevékenysége ellen nemrég tiltakozott az Azov ezred vezetője, aki szerint az altábornagy módszerei súlyos veszteségeket okoznak az ukrán haderőnek, illetve hatalmával való visszaéléssel is megvádolta a főtisztet. Ennek nyomán vizsgálat is indulhat Szodol ellen, akit mindössze négy hónap után váltott le Zelenszkij, aki egyébként nem nevezte meg a leváltás okát.

Az elnök megnevezte viszont Szodol utódját, mégpedig Andrij Hnatov személyében, aki korábban a tengerészgyalogság parancsnoka, mostani kinevezése előtt pedig a szárazföldi erők déli ágának parancsnoka volt, a háború első szakaszában pedig fontos szerepet játszott Mikolajiv védelmében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Moszkva szerint három brit vadászgép megközelítette az országhatárt
Privátbankár.hu | 2024. július 24. 19:21
Moszkvában pokolgép robbant, és állítólag brit repülők közelítették meg Oroszországot. Háborús összefoglaló. 
Nemzetközi FBI: Trump merénylője a JFK-gyilkosságot próbálta másolni
Privátbankár.hu | 2024. július 24. 18:34
Az FBI igazgatója azt mondta, hogy Donald Trump merénylője a lövések előtti napokban John F. Kennedy meggyilkolásáról keresett információkat. 
Nemzetközi Árkon-bokron túl kapták el a moszkvai pokolgépes robbantás gyanúsítottját
Privátbankár.hu | 2024. július 24. 18:19
A törökországi Bodrumban őrizetbe vették a Moszkvában gépkocsiba rejtett pokolgéppel elkövetett merénylet gyanúsítottját - közölte szerdán Ali Yerlikaya török belügyminiszter a RIA Novoszty hírügynökség szerint.
Nemzetközi Hatalmas a készültség Washingtonban
Privátbankár.hu | 2024. július 24. 17:59
Tüntetők ezrei tiltakoznak Benjamin Netanjahu beszéde miatt és alatt. A tömeg az izraeli miniszterelnök letartóztatását követeli. 
Nemzetközi Rendesen meglódult az amerikai gazdaság júliusban
Privátbankár.hu | 2024. július 24. 17:15
Javult, több mint két éves csúcsot ért el az amerikai gazdaság BMI-teljesítménymutatója júliusban az S&P Global Market Intelligence felmérésének előzetes adatai alapján. A javulás azonban kizárólag a szolgáltatóipari szektornak volt köszönhető, mert a feldolgozóipar teljesítménye csökkenésbe váltott.
Nemzetközi Több mint 30 demokrata törvényhozó kihagyja Netanjahu szerdai kongresszusi beszédét
Privátbankár.hu | 2024. július 24. 16:48
Netanjahu a tervek szerint ma délután egy közös kongresszusi ülésen fog felszólalni.
Nemzetközi Kamala Harris debütált: első kampánybeszédében érdekes dolgot mondott
Privátbankár.hu | 2024. július 24. 16:13
Kamala Harris kampányának első beszédében a félelem és a gyűlölet miatt támadta Donald Trumpot. 
Nemzetközi Rekordösszeggel fogdossák az orosz újoncokat a hadseregbe
Privátbankár.hu | 2024. július 24. 15:52
Oroszország rekord összegű, 22 ezer dollárt ajánl a moszkvai lakosoknak az ukrajnai harcokért.
Nemzetközi Hollandia szívja a fogát, durván megemelkedtek a menekültköltségek
Privátbankár.hu | 2024. július 24. 15:35
Hollandiában a menedékkérők elhelyezésének költségei tavaly mintegy 70 százalékkal nőttek, az állam összesen 2,7 millió eurót fordított erre a célra a 2022-es 1,6 milliárd euró után - közölte szerdán a menedékkérők befogadásával foglalkozó központi ügynökség (COA)
Nemzetközi Vészhelyzet Kínában
Privátbankár.hu | 2024. július 24. 15:19
A kínai meteorológiai központ szerdán, idén először a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki az ország felé közelítő Gaemi tájfunra, Tajvanon pedig több helyen is bezárták az üzleteket, iskolákat, több száz légi járatot töröltek, és több ezer embert evakuáltak az érintett térségekben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG