2p

Csehország kilép a moszkvai székhelyű Nemzetközi Űrtávközlési Rendszer és Szervezetből (Interszputnyik), amelyet a múlt század '70-es éveinek elején hozott létre kilenc szocialista ország, köztük az akkori Csehszlovákia.

Az ipari és kereskedelmi tárca, illetve a külügyminisztérium közös javaslatát szerdán hagyta jóvá a cseh kormány — jelentette az MTI. A kabinet honlapján csütörtökön megjelent közlemény szerint a lépésnek geopolitikai indokát Oroszország Ukrajna elleni katonai támadása jelenti – olvasható a közleményben.

Az Interszputnyik célja egy nemzetközi műholdas rendszer létrehozása volt, amelyet kommunikációs célokra használtak fel a tagországok. Jelenleg a szervezetnek 25 tagja van, köztük több ázsiai és afrikai ország is. Mai cseh vélemény szerint Csehszlovákia számára az Interszputnyik tagság a szervezet megalakulásakor hasznos volt, mert lehetőséget nyújtott a műholdas rendszerek nyújtotta kommunikációs csatornák kihasználására.

Csehország fölött változik a geopolitikai égbolt
Csehország fölött változik a geopolitikai égbolt
Fotó: Pixabay

Csehország jelenleg azonban több hasonló szervezetnek is tagja. „Az olyan méretű országnak, mint Csehország, az a hasznos, ha csak a legfontosabb műholdas kommunikációs szervezetek munkájában vesz részt aktívan” – áll a közleményben.

A cseh kilépés másik oka geopolitikai, mivel a szervezet székhelye Moszkvában van, nem kizárható az orosz befolyás növelése. Ebből az okból az Interszputnyikot már elhagyta Németország, Ukrajna, Lengyelország és néhány más állam pedig mérlegeli kilépését.

Magyar tagság

Az Intersputnik honlapja szerint, Magyarország 1972 óta tagja a szervezetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG