2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Körülbelül 75 ezer amerikai szövetségi alkalmazott elfogadta a Trump-kormányzat önkéntes lelépési programját – közölte a Szövetségi Személyzeti Hivatal szóvivője szerda késő este.

A végkielégítés egyike azoknak az intézkedéseknek, amelyeket Trump annak érdekében vezetett be, hogy csökkentse a 2,3 milliós civil munkaerőt, amelyet korábban hatástalannak és ellene elfogultnak nevezett — jelentette a Reuters.

Ezenkívül az új elnök utasította a kormányzati ügynökségeket, hogy készüljenek széles körű elbocsátásokra, és több hivatal már el is kezdte elbocsátani azokat az új alkalmazottakat, akik még nem rendelkeznek teljes munkajogi védelemmel. Források szerint egyes ügynökségeknél akár 70 százalékos létszámcsökkentésre is készülnek.

Elon Musk nem füstölög magában
Elon Musk nem füstölög magában
Fotó: YouTube/Joe Rogan

Nem megbízható

A szakszervezetek arra figyelmeztették tagjaikat, hogy ne fogadják el a végkielégítést, és hangsúlyozták, hogy Trump nem megbízható az ígéretei betartásában.

Az ajánlat szerint az alkalmazottak októberig megkapják a szokásos fizetésüket és juttatásaikat anélkül, hogy dolgozniuk kellene, de ez nem feltétlenül garantált. A jelenlegi költségvetési törvények március 14-én lejárnak, és nincs biztosíték arra, hogy ezt követően továbbra is finanszírozzák a fizetéseket.

Az elnök Elon Musk milliárdost bízta meg az újonnan létrehozott Kormányzati Hatékonysági Minisztérium vezetésével, amely a kifizetési és személyzeti nyilvántartásokat vizsgálja át annak érdekében, hogy 1 billió dollárt lefaragjon a tavaly összesen 6,75 billió dollárt kitevő szövetségi költségvetésből. A civil alkalmazottak fizetése ennek kevesebb mint 5 százalékát teszi ki.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Brüsszel szerint Magyarország ugyanolyan korrupt, mint egy éve volt
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 09:08
A közmédia függetlensége sem biztosított.
Nemzetközi Juraj Cintula direkt nem fejbe lőtte Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 08:48
Nem akarta megölni a szlovák kormányfőt.
Nemzetközi Donald Trump szerint túl sokan halnak meg a háborúban
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 08:12
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Nemzetközi Donald Trump megint bejelentett egy óriási importvámot
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:55
Washington 50 százalékos importvámot vet ki a rézre.
Nemzetközi Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:53
Berlin szerint a kínai akció veszélyeztette a vörös-tengeri hajózást védő katonai személyzet életét.
Nemzetközi Az EU túlzottdeficit-eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:01
Az Európai Unió Tanácsa aktiválta a Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP) nemzeti kivételi záradékát 15 tagállam számára.
Nemzetközi Ideiglenesen lezárták az Akropoliszt, betiltottak többfajta munkavégzést
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:25
Görögország kedden több órára lezárta az Akropoliszt, miután a mediterrán térséget a nyár második komoly hőhulláma érte el, a hőmérséklet helyenként a 41 Celsius-fokot is megközelítheti.
Nemzetközi Az EU jóváhagyta a bolgár eurót – amit helyben elleneznek
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:39
Kedden jóváhagyták az EU pénzügyminiszterei azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik Bulgária csatlakozását az euróövezethez.
Nemzetközi Az Európai Ügyészség vizsgálja a szélsőjobboldali uniós képviselők pénzügyeit
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:55
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Identitás és Demokrácia nevű, mára feloszlatott európai parlamenti szélsőjobboldali frakció állítólagos pénzügyi visszaélései miatt.
Nemzetközi Ezt jól kifőzték Indiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:51
Az ázsiai óriás 2026-tól kezdődően a főzőgáz mintegy 10 százalékát-az Egyesült Államokból kívánja importálni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG