3p

A szerdai horvátországi választás eredményei szerint sem a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség, sem a Szociáldemokrata Párt nem szerezte meg a többséget a Száborban.

A szerdai parlamenti választásokon leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben – közölte a horvát választási bizottság. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós partnert kell találnia.

Andrej Plenkovic magabiztos fölénnyel győzött, de nem szerzett abszolút többséget
Andrej Plenkovic magabiztos fölénnyel győzött, de nem szerzett abszolút többséget
Fotó: EPA / ANTONIO BAT

A részeredmények tükrében a HDZ a diaszpóra három képviselőjével együtt 60, az SDP irányította Igazság Folyói nevű koalíció pedig 42 mandátumot szerzett a 151 fős törvényhozásban. A harmadik helyen a vukovári Ivan Penava polgármester vezette jobboldali konzervatív Haza Mozgalom párt áll 14 mandátummal. Átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt a jobboldali szuverenista Híd (Most) párt 11 mandátummal, a fővárost vezető Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) baloldali-zöld szövetség 10 mandátummal, az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) regionális párt 3 mandátummal, a Független Északi Platform 2 mandátummal, valamint a Fokus/Köztársaság párt 1 mandátummal.

A horvát parlament 8 mandátumot a nemzeti kisebbségeknek tart fenn.

A választásokat megelőző felmérések is hasonló eredményeket jeleztek előre, a legtöbb közvélemény-kutatás a HDZ-t hozta ki győztesnek.

A kormányalakításhoz a HDZ-nek 76 képviselő támogatására van szükség. A mérleg nyelve a Haza Mozgalom lehet. Támogathatják még a kisebbségi képviselők, a három szerb képviselő kivételével, ugyanis Ivan Penava, a Haza Mozgalom elnöke a választások éjszakáján kijelentette: a Független Szerb Demokrata Párt (SDSS) elfogathatatlan számukra.

Andrej Plenković, a HDZ elnöke a választások éjszakáján megtartott beszédében hangsúlyozta: pártja zsinórban harmadszor is meggyőzően nyerte a parlamenti választásokat. „Már holnap reggel megkezdjük az új parlamenti többség kialakítását, hogy megalakíthassuk harmadik kormányunkat” – mondta. Úgy vélte: a stabilitás megőrzése, a parlament és a kormány sürgős megalakítása az egyetlen módja annak, hogy garantálják a horvát állampolgárok szociális biztonságát különösan olyan körülmények között, amilyenben jelenleg Európa és a világ van.

Peđa Grbin, az SDP elnöke elismerte, hogy az eredmények nem olyanok, mint amire számítottak. „Azonban még nincs itt az ideje a csüggedésnek” – mondta. Hozzátette: napok, hetek, sőt hónapok álnak előttük, hogy Horvátországot jobbá tegyék. Kijelentette: már csütörtökön megkezdik a tárgyalásokat azokkal a pártokkal, amelyek a választások előtt azt mondták, nem lépnek koalícióra a HDZ-vel, hogy kiderüljön, igazak voltak-e a kampányban elhangzott szavak. Az SDP elnöke nem beszélt vereségről, és nem gratulált a HDZ-nek a győzelemhez.

Végleges eredményeket csütörtök délután közöl a horvát választási bizottság.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó jelek érkeztek Kínából
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 06:38
Kína szolgáltatási szektora kilenc hónapja nem látott lassú ütemben bővült, gyengült a kereslet és az export.
Nemzetközi Ezekkel a kommunistákkal egyezett meg Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:05
Az Egyesült Államok és Vietnam az utolsó pillanatban létrejött megállapodással új kereskedelmi egyezményt kötött, amely számos vietnami exportcikkre csak 20 százalékos vámot vet ki – közölte Donald Trump amerikai elnök és a vietnami állami média szerdán.
Nemzetközi Orbáni úton Lengyelország: bekeményítenek a bevándorlókkal szemben
Wéber Balázs | 2025. július 2. 18:31
Tovább szigorít a bevándorláspolitikáján a centrista lengyel kormány: jövő héttől ideiglenes határellenőrzéseket vezet be az illegális migráció megelőzésére hivatkozva. Az Orbán-kritikus Donald Tusk a jobboldal vitorlájából fogná ki a szelet, és igazodik a változó közhangulathoz. Ha másban nem is, de ebben a kérdésben egy platformon van a magyar kormánnyal. 
Nemzetközi Perzselő hőhullám tarol Európában – halálesetek is vannak
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:12
Van, ahol már halálos áldozatokat is követelt az extrém hőség. 
Nemzetközi Nagyon szigorú csökkentési tervet írt elő az EU
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:21
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig, hogy az 1990-es szinthez képest elérni kívánt cél megvalósításával az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán.
Nemzetközi Senki ne keresse Putyint és Hszi Csin-pinget a riói BRICS-csúcson
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:44
Putyin után a kínai elnök is bejelentette, hogy nem utazik Rióba a BRICS-csúcstalálkozóra.
Nemzetközi Ennek nem fog örülni Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:52
Az Egyesült Államokban a növekedésre számító elemzői várakozásokra rácáfolva, 2023 márciusa óta először csökkent a foglalkoztatottak száma júniusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Nemzetközi Dalai Láma: igenis tibeti hagyományok szerint választják meg utódját
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:47
A 90 éves vallási vezető születésnapja előtt posztolt közösségi oldalán. 
Nemzetközi Elismerték az oroszok, hogy ők lőtték le az azeri utasszállítót?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:09
Egy levél és hangfelvételek bizonyíthatják, hogy orosz rakéta okozta a tragédiát.
Nemzetközi Putyin telefonált, Orbán Viktor boldog
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:36
Üdvözölte a legújabb fejleményeket a magyar miniszterelnök. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG