Belaruszt 1994 óta vasmarokkal irányítja Alekszandr Lukasenka. Az egykori kolhozelnök, az autoriter ország első és mindmáig egyetlen elnöke, a 2020-as elcsalt választások után brutálisan leverte a demokráciapárti tüntetéseket, több ezer embert tartóztattak le és bántalmaztak. Azóta az ellenzéket, újságírókat és civileket folyamatosan zaklatják, üldözik.
Lukasenka szoros szövetséget ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki politikai és gazdasági támogatással tartja fenn a rezsimjét. Belarusz 2023-ban tovább mélyítette kapcsolatait Moszkvával: beleegyezett orosz taktikai nukleáris fegyverek telepítésébe, és segédkezett az Ukrajnából elhurcolt gyerekek titkos áttelepítésében. Eközben az országban szigorították a politikai pártok működésének szabályait, így már csak négy, a kormányhoz hű párt tevékenykedhet hivatalosan. A szabadságjogokat gyakorlatilag teljesen felszámolták. A független újságírókat és civil szervezeteket szélsőségesnek bélyegzik és üldözik. Alkotmánymódosításokkal Lukasenka biztosította, hogy hatalma akár 2035-ig is fennmaradjon.
Belaruszban jelenleg több mint 1200 politikai foglyot tartanak fogva – állítja a Viasna Emberi Jogi Központ. Az egykori rabok beszámolói szerint a körülmények pokoliak, különösen a női foglyok számára, akik nemcsak alapvető orvosi ellátástól vannak megfosztva, hanem higiéniai termékekhez sem férnek hozzá.
A menstruációval járó megaláztatások és testi szenvedések mindennaposak, miközben az őrök gyakran gúnyolódnak rajtuk. Az ilyen bánásmódot tovább súlyosbította egy 2023-ban életbe lépett szabályozás, amely évente mindössze kétszer engedélyezi higiéniai termékek szállítását a foglyok számára. A helyzet tovább súlyosbodott 2023-ban, amikor új szabályok léptek életbe: évente mindössze kétszer engedélyezik menstruációs termékek, például betétek és tamponok szállítását a fogvatartottak számára. Az egykori rabok beszámolói pokoli körülményekről, fizikai és lelki kínzásokról szólnak.
Ezeket a történeteket gyűjtötte össze Jevgenyija Dolgaja, a Politvyazynka projekt alapítója, aki első kézből hallgatta meg az érintetteket – erről angolul az orosz Meduza írt. Cikkünk elkészítéséhez a független lapban megjelent beszámolókat használtuk fel.
A 2020-as belarusz demokráciapárti tüntetések idején váltak hírhedtté a minszki Valadarszkaja és Okresztin utcák előzetes fogvatartási központjai. Itt tartják fogva azokat, akiket a Lukasenka-rezsim bírálatáért tartóztattak le. A foglyokat takaró és matrac nélküli zárkákba vetik az alapvető tisztálkodási lehetőségektől is megfosztva. Az éhezés és a hideg mellett a nőket különösen súlyos megaláztatások érik menstruációjuk idején.
„Amikor őrizetbe vettek, éppen menstruáltam” – mesélte Aljona, akit 2022-ben tartóztattak le azért, mert részt vett egy tüntetésen. „Először az otthonomhoz vittek, ahol házkutatást tartottak, majd a GUBOPiK (a Belarusz Belügyminisztérium Fő Igazgatósága a Szervezett Bűnözés és Korrupció Ellen, amelyet gyakran politikai ellenzékiek elnyomására használnak – a szerk.) irodájába. Otthon magamhoz vehettem néhány dolgot: három alsóneműt, öt pár zoknit – mert tudtam, mi vár rám –, valamint egy csomag betétet. Fogkefét is vittem volna, de azt rögtön elkobozták. A betéteket viszont szorosan magamhoz szorítottam, és mindenhova magammal vittem: az irodai kihallgatásra, majd a kerületi rendőrségre is.”
„Ezután az Okresztinába szállítottak, ahol mindent elvettek tőlem, kivéve a betéteket. Azokat visszaköveteltem, mert közöltem, hogy különben mindent össze fogok vérezni. Az őrök végül visszaadták, de mást nem kaptam. A kihallgatás és a büntetés adminisztratív kiszabása után egy zárkában helyeztek el minket, ahol semmi nem volt, még vécépapír sem. Nyolcan voltunk, és egy palack vizet osztottunk meg egymással. A falon lévő csapból csak hideg víz jött és nem volt semmiféle mosakodási lehetőségünk.”
„A hideg és a körülmények miatt állandóan fáztunk, és éjszaka a betonon fekve éreztük, hogy a veséink kezdenek kihűlni. Az utolsó öt betétemet végül nem menstruációra használtam, hanem a derekunkra ragasztottuk őket, hogy megvédjük a veséinket. Ezt az ötöt is úgy kellett beosztanom, hogy senki más nem adott semmit. Néha jött egy ápoló, és azt mondtuk neki, hogy mindenki egyszerre menstruál. Akkor mindenki kapott egy betétet, amit végül a leginkább rászorulók kaptak meg.”
Menstruációs megaláztatás, mint kínzóeszköz
A börtönökben a nők menstruációval járó szükségleteit teljes mértékben figyelmen kívül hagyják. Volha Loikát 2021 májusában tartóztatták le és Valadarkában tartották fogva 2022 márciusáig.
„A börtönbüfében árultak betéteket, de csak ritkán engedték a vásárlást, és az elérhető kínálat minimális volt. A legtöbbször csak vékony, gyenge nedvszívó képességű betétek voltak. A maximális nedvszívó képességű vagy éjszakai betéteket, illetve tamponokat csak csomagban lehetett kapni, amit kívülről kellett küldeni. Azok, akiknek nem volt családi vagy külső támogatása, óriási nehézségekkel küzdöttek.”
„Volt egy cellatársam, akinek az édesanyja csak kis méretű betéteket küldött. Ezekkel próbált meg boldogulni, de éjszaka gyakran nem merte használni, mert szégyellte magát, ha átvérezte a ruháját. Végül, amikor elhagytam a börtönt, minden megmaradt higiéniai termékemet hátrahagytam neki. Megköszönte, és azt mondta: »Ezeket a bírósági tárgyalásokra fogom elrakni.«”
A foglyok gyakran improvizált eszközökkel igyekeztek enyhíteni a szenvedéseiken. Egy fogoly például arról számolt be, hogy kenyérből és műanyagból készített magának „betétet”. Ezt egy darab vécépapírba csomagolta, hogy megpróbálja minimalizálni a szivárgást. „Amikor Okresztinába kerültem, nem adtak betétet. Egyik éjszaka kenyérből, műanyagból és vécépapírból próbáltam valamit összehozni, hogy megvédjem a ruháimat. Ez sem segített sokat, de nem volt más választásom” – mondta.
Ezek az improvizált megoldások azonban gyakran több problémát okoztak, mint amennyit megoldottak. A higiénia teljes hiánya miatt fertőzések kockázata is fennállt, de a börtön személyzete mindezt figyelmen kívül hagyta. A Meduza videóban mutatta be, hogyan készültek a börtönben a rögtönzött higiéniai eszközök:
Tatjana az egyik pólóját áldozta fel, mivel nem jutott menstruációs eszközökhöz. „A letartóztatás után a rendőrségre vittek, ahol megírták a jelentésemet. Kértem, hogy hadd használjak egy betétet, mert tudtam, hogy menstruálni fogok. A rendőrök ezt megtagadták, és közölték, hogy nincs rá lehetőség. A cellában nyolcan voltunk, és az egyik rab ruhájában tetvek mászkáltak. Az első napot egyetlen betéttel kellett kihúznom, amit a rendőrségen tudtam használni. Másnap, amikor már nem tudtam mit tenni, kénytelen voltam egy pólómat széttépni, hogy betétként használjam. Az őrök ezt látva csak mosolyogtak, és gúnyolódtak rajtam. A cellában minden hideg és piszkos volt. Amikor kiszabadultam, teljesen megalázottnak éreztem magam.”
„Emlékszem, hogy egyszer alig bírtam kiegyenesedni a reggeli sorakozónál, annyira erősen fájt a hasam”
Számos fogoly számolt be arról, hogy menstruációjuk rendszertelenné vált, elhúzódó vérzéseket és erős fájdalmakat éltek át, amelyek enyhítéséhez semmilyen segítséget nem kaptak. Mielőtt börtönbe került, teljesen normális ciklusai voltak – mondta Daria Afanaszjeva, akit 2024-ig tartottak fogva. „A börtönben azonban minden megváltozott: hónapokig kimaradt, majd visszatért, és akár két hétig is eltartott. Az első és utolsó napok különösen fájdalmasak voltak. Emlékszem, hogy egyszer alig bírtam kiegyenesedni a reggeli sorakozónál, annyira erősen fájt a hasam.”
„Ha fájdalomcsillapítóra volt szükségünk, az úgynevezett gyógyszertári ablakhoz kellett mennünk, de ott csak receptre adtak gyógyszert. Az orvosi időpontok heteket vettek igénybe, és ha nőgyógyászati vizsgálatra volt szükség, az még tovább tartott. Pontosan tudták, mennyire bonyolult ez a folyamat, mégis úgy tettek, mintha nem az ő felelősségük lenne. Ott álltam összegörnyedve a fájdalomtól, miközben a fájdalomcsillapítók ott voltak az ablak mögött, de nem adtak belőle.”
A foglyok menstruáció idején sem kaptak mentesítést a nehéz fizikai munka alól. „Egy reggel havat kellett lapátolnom órákon át, miközben tudtam, hogy átázott a ruhám” – elevenítette fel Daria. „De nem volt választásom, mert ha nem dolgozom, megbüntettek volna.” Más rabok hasonló tapasztalatokról számoltak be.
Volha Klaszkovszkaja, aki magánzárkában töltötte büntetésének nagy részét, elmondta: „Egy nap annyira erős vérzésem volt, hogy végigfolyt a lábaimon. Az őrök csak mosolyogtak, és azt mondták, hogy »Nem kellett volna megszegned a törvényt!«”
A higiéniai termékek hiánya, az orvosi ellátás elérhetetlensége és a folyamatos megaláztatás súlyosan károsítja a foglyok emberi méltóságát. „Soha nem éreztem magam ennyire értéktelennek. Nem az a kérdés, hogy túléljük-e ezt, hanem hogy emberként maradunk-e életben” – mondta Aljona.