2p

Az Európai Uniót ostorozta a biztonságpolitikai konferencián J. D. Vance.

A Münchenben tartott biztonságpolitikai konferencián J. D. Vance amerikai alelnök ideológiai tartalmú beszédet mondott, azzal vádolva az Európai Unió vezetőit, hogy elnyomják a szólásszabadságot, nem állítják meg az illegális migrációt, és félelemben menekülnek a választók valódi meggyőződésétől – számol be a The Guardian. A konferenciát elvileg annak érdekében rendezték, hogy megvitassák, az ukrajnai háború helyzetét, ám Vance inkább azzal foglalkozott, hogy szerinte a kontinens nem figyel a választók aggodalmaira.

Az alelnök Trump megválasztásáról azt mondta, „új seriff van a városban”, és úgy vélekedett, „a demokrácia nem marad fenn, ha a népük aggodalmait érvénytelennek vagy még rosszabb esetben érdemesnek sem tartják arra, hogy figyelembe vegyék”.

Az új seriff
Az új seriff
Fotó: MTI / EPA / Getty Images pool / Chip Somodevilla

Vance kiállt amellett, hogy kapcsolatot kell tartani a radikális pártokkal is, ugyanis – érvelt – „nem kell mindenben és mindennel egyetértenünk, amit az emberek mondanak, de amikor a politikai vezetők egy fontos választói csoportot képviselnek, kötelességünk meghallgatni őket”.

Beszéde után az alelnök négyszemközti megbeszélést folytatott Alice Weidellel, az Alternative für Deutschland vezetőjével, aki a héten Orbán Viktor magyar miniszterelnök vendége is volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Donald Trump csütörtökön elrendeli a szövetségi oktatási minisztérium bezárását
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 09:59
Az amerikai elnök ezzel kampányígéretét váltja valóra – jelentette be a Fehér Ház. 
Nemzetközi Német fegyverkezés – az agytröszt elkészítette a csapásirányt
Káncz Csaba | 2025. március 20. 09:31
Egy vezető német stratégiai agytröszt már meg is adta azt a keretrendszert, amelyben Berlinnek tanácsos lenne tovább lépnie a fegyverkezés területén. A szerzők konkrétan „egy kiterjedt drónfal létrehozását javasolják a NATO keleti szárnya felett”; ehhez pedig „több tízezer harci drónra” lenne szükség.” Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Megtámadták Izraelt
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 09:18
Jemenből rakétát indítottak Izrael ellen csütörtök hajnalban négy órakor, az ország középső részén megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Nemzetközi Zelenszkij bejelentése: újabb fontos nyugati fegyverek érkeztek az országba
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 06:46
Cáfolják, hogy az oroszok lelőttek volna egy F-16-ost – elleben bejelentették, hogy újabbak érkeztek.
Nemzetközi Tényleg csak Donald Trump védő karja óvhatja meg Európát az orosz hordáktól?
Litván Dániel | 2025. március 20. 05:59
Mennyire gyenge valójában Amerika nélkül a NATO vagy éppen Európa? Vannak rossz, de jó híreink is. Az mindenesetre biztos, hogy nem ész nélküli fegyverkezésre van szüksége most a kontinensnek.
Nemzetközi Donald Trump új húzása milliókat taszíthat létbizonytalanságba
Kollár Dóra | 2025. március 19. 18:46
Az amerikai elnök jelöltjének kiléte egy egészségügyi kulcspozícióra megkongatta a vészharangokat.
Nemzetközi „Teljesen sínen vagyunk” – mondta Trump, miután beszélt Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 18:21
Donald Trump amerikai elnök közölte szerdán Truth Social nevű közösségi oldalán, hogy aznapi telefonbeszélgetése Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel jórészt arról szólt, hogy miről beszélt az előző nap telefonon Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Al-Dzsazíra: a gázai légicsapások áldozatainak kétharmada nő és gyerek
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 17:46
A kedd hajnali izraeli légitámadásokban legkevesebb 436 ember vesztette életét a Gázai övezetben.
Nemzetközi Ázsiai hallgatók toborzásába fog egy magyar egyetem
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 17:01
A Dunaújvárosi Egyetem sokmillió forintért keres toborzó céget külföldi, főként ázsiai tanulói számának növeléséhez.
Nemzetközi Új korszak kezdődik: bemutatta Brüsszel az európai védelmi fehér könyvet
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 16:31
A béke megóvása érdekében az európai védelem megerősítésére van szükség a hiányosságok megszüntetése, a védelembe való beruházások és a képességek megerősítése által – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, az európai védelem erősítését célzó, úgynevezett európai védelmi fehér könyv bemutatásakor szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG