6p

Szlovákiában akkora a gyűlölet a politikai táborok között, hogy számítani lehetett egy merényletre, mondta a Privátbankárnak Kis-Benedek József biztonsági szakértő, katonai hírszerző, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja a szlovák kormányfő elleni támadással kapcsolatban. Szerinte Magyarországon jobb a helyzet, ugyanakkor egy ilyen támadás veszélye itthon sem kizárt. A történtek után biztosan megerősítik a vezető magyar politikusok védelmét, Orbán Viktor miniszterelnök már eddig is golyóálló mellényben járt.

Tegnap öt lövést adtak le Robert Fico szlovák kormányfőre a szlovákiai Nyitrabányán, miközben helyi lakosokkal találkozott egy kormányülés után. A golyók a gyomrát és a kezét érték, életveszélyes állapotba került, több órás műtétet kellett rajta végrehajtani. A legutolsó hírek szerint stabilizálták az állapotát, amely azonban továbbra is súlyos. Az európai és ezen belül a magyar közvéleményt sokkolták a történtek, európai kormányfő vagy elnök ellen utoljára 2003-ban követtek el merényletet. Akkor Zoran Gyingyics szerb miniszterelnököt gyilkolták meg Belgrádban a kormány épülete előtt. Önt teljesen váratlanul érték a történtek vagy benne volt a közhangulatban?  

Nem teljesen váratlan, ami történt. Maga Fico is tett olyan megjegyzést néhány héttel ezelőtt, hogy ezek a borzasztó nagy politikai törésvonalak az országon belül egy merénylethez is elvezethetnek. (A szlovák kormányfő áprilisban, az elnökválasztás második fordulója után beszélt erről – a szerk.) Ez bejött, egy az egyben megjósolta. Tehát ezeket az ellentéteket komolyan kell venni.

Kis-Benedek József szerint itthon is megerősítik a vezető politikusok védelmét
Kis-Benedek József szerint itthon is megerősítik a vezető politikusok védelmét
Fotó: Bánkuti András

Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy nem egy kampányeseményen történt a merénylet, hanem egy kihelyezett kormányülés után. Ilyenkor az átlagosnál jobban fel kell készülni biztonsági szempontból, ami most nem történt meg – legalábbis nem a kívánatos módon és a helyzetnek megfelelően. Például nem állítottak fel kordonokat a terület köré (ahol az emberek a kormányfővel találkozhattak), és oda úgy be tudott menni egy személy, hogy fegyver volt nála. Ezt észre kellett volna venni. Ha felállítottak volna egy kaput, akkor fennakadt volna a szűrőn.  

A felvételeken lehetett látni, hogy Fico nem volt nagyon körülvéve biztonságiakkal, akik szét voltak szórva a területen. Nem számítottak arra, hogy ez bekövetkezik és arra sem, hogy egy ilyen kis településen következik be. Szinte több volt a helyszínen a biztonsági ember, mint a közönség. A miniszterelnök pedig nem viselt golyóálló mellényt.

Bevett gyakorlat, hogy a kormányfők, elnökök golyóálló mellényt viselnek?

Igen, szoktak. Ilyen esetben kellett volna viselni. A magyar miniszterelnök például mindig visel golyóálló mellényt.

Mennyiben lehet hibáztatni a titkosszolgálatokat, biztonsági szerveket abban a tekintetben, hogy nem jelezték előre a veszélyt, illetve azt, hogy vannak radikális személyek?

Ezt nem tudták. Ismerik a radikális személyeket, de komolyabb jelzés valószínűleg nem volt – ha lett volna, akkor eleve nem ott tartották volna a kormányülést. Nyilvánvaló, hogy nagyon komoly biztonsági előkészületekre nem került sor.

Azt már lehet tudni, hogy az elkövető – hivatalosan még csak gyanúsított – egy 71 éves író, politikai aktivista. A múltja még nem teljesen ismert, de az kijelenthető, hogy nem szimpatizált a kormánnyal.

Sőt, kifejezetten utálta a kormányt, pedig ezen a területen (Nyitrabánya Szlovákia nyugati részén fekszik – a szerk.) Fico népszerű, szeretik. Tett például néhány, a szociális helyzetet javító intézkedést. Lehet, hogy ezért sem számoltak merénylettel.

A merénylet utáni pillanatok a helyszínen – a háttérben az elkövetőt leteperik a biztonságiak, az előtérben pedig az az autó látható, amelynek hátsó ülésére befektették a sebesült Robert Ficót
A merénylet utáni pillanatok a helyszínen – a háttérben az elkövetőt leteperik a biztonságiak, az előtérben pedig az az autó látható, amelynek hátsó ülésére befektették a sebesült Robert Ficót
Fotó: Twitter/Nexta

Szlovák kormányzati szereplők azzal vádolják az ellenzéket és az ellenzéki sajtót, hogy gyűlöletet szítottak ellenük, és ez közrejátszott a történtekben. Robert Fico azt mondta áprilisban, hogy az államfő, Peter Pellegrini megválasztása után kialakult lincshangulat egy kormánypolitikus meggyilkolását eredményezheti. Mennyire megalapozottak ezek a vádak? 

Teljesen megalapozottnak tartom őket. Ha követjük a szlovákiai eseményeket, láthatjuk, mekkora ellentétek vannak. Olyan nagy a gyűlölet a két tábor között,  hogy annak majdnem egyenes következménye egy nyílt agresszió.

Magyarországra és a magyar politikai életre nézve milyen tanulsága van a történteknek?

Egyrészt az, hogy az ilyen típusú rendezvényeket jobban kell biztosítani. Igaz, a magyar miniszterelnök esetében ezeket elég jól biztosítják. Orbán Viktor esetében inkább zárt térbe szervezik ezeket a dolgokat és nem jelentik be, hogy mikor hová megy, ami szintén egy biztonsági intézkedés. A meghívottakat kiválogatják és ellenőrzik. A mostani esetben ez nem történt meg.

A tanulságot nyilván minden ország levonja csakúgy, mint a kormányőrséghez tartozók és a védett személyek biztonságáért felelős személyek. Magyarországon ez általában szokott működni, megvan, hogy melyik vezetőt ki védi. Általában a Terrorelhárító Központ intézi ezt, de van, akit a Készenléti Rendőrség véd.

És a politikai életre vonatkozóan mi a tanulság? Itthon is ennyire kiélezett a hangulat (több magyar internetes újságnál letiltották a kommentelési lehetőséget a merénylettel kapcsolatos cikkeknél a gyűlöletkeltő hozzászólások miatt – a szerk.)?

Valamivel jobb a helyzet. A szlovákoknál nagyon kiélezett a helyzet, számítani lehetett erre a merényletre. Persze nálunk is volt egy-két (fizikai) összetűzés a kampányban, de itt most kifejezetten olyan merényletről van szó, amely a miniszterelnök ellen irányult.

A történtek után várható-e, hogy megerősítik kormánypolitikusok, elsősorban Orbán Viktor miniszterelnök, illetve vezető ellenzéki politikusok védelmét? Fennáll-e a veszélye itthon egy merényletnek?

Magyarországon is megtörténhet, persze, tökéletes biztonság nincs sehol a világon. Abban egészen biztos vagyok, hogy a tanulságokat levonva meg fogják erősíteni a védelmet. Nem biztos, hogy ezt bejelentik, hiszen nem feltétlenül kell erre felhívni a média és a potenciális elkövetők figyelmét. Az alaptanulságokat pedig oktatás tárgyává teszik. Buta ember, aki a más kárán nem tanul.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG