1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az egész országból érkeznek tüntetők.

A belügyminisztérium ma délelőtt elrendelte a belgrádi tömegközlekedés teljes felfüggesztését – írja a Magyar Szó.

9 óra 5 perckor utasítás érkezett a belügyminisztériumtól, hogy a Belgrádi Városi Közlekedési Vállalat összes járművét vonják vissza a garázsokba, állítólag biztonsági okokból

nyilatkozta Ivan Banković, a városi tömegközlekedési vállalat szakszervezeti illetékese.

Szombaton nagyszabású tiltakozó megmozdulást tartanak Belgrádban, az esemény a tervek szerint 16 órakor kezdődik. Várhatóan ez lesz az eddigi legnagyobb diáktüntetés.

Szerbia hónapok óta forrong. Aleksandar Vučić államfő sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, az ország jövője nem az utcákon fog eldőlni, a döntéseket nem törvényellenes testületek fogják meghozni és ideiglenes, választások nélkül megalakítandó kormány sem lesz. A szombati tüntetés álláspontja szerint törvényellenes, mivel azt nem jelentették be.

Címkék: Nemzetközi Szerbia

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
Nemzetközi A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:23
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Nemzetközi Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 14:45
Michael Clarke katonai elemző professzor szerint a világ nem hagyhatja szó nélkül Észak-Korea egyre bővülő kapcsolatát Oroszországgal.
Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
Nemzetközi Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:37
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt, kisebb az egy évvel korábbi 12,1 milliárd dollárnál – áll az orosz jegybank jelentésében.
Nemzetközi Zelenszkij: az Egyesült Államok újraindítja fegyverszállítmányait
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:02
Folytatódik a fegyverszállítás Ukrajna részére, újabb szankciók jöhetnek Oroszország ellen – jelentette be Zelenszkij.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG