A világ lélegzetét visszafojtva figyeli, hogy Donald Trump engedélyt ad-e az amerikai nehézbombázóknak, hogy kiiktassák Irán több száz méter mélyre ásott nukleáris létesítményeit. Márpedig ez paradoxon, tekintve, hogy Trump azzal a programmal nyerte meg az elnökséget, hogy bírálta az amerikaiak külföldi háborúkban való szüntelen részvételét.

Ha beavatkozna, és segítene Netanjahunak az iráni nukleáris létesítmények kiiktatásában, akkor mind politikailag, mind a washingtoni befolyásos körökben elidegenítené bázisának nagy részét, és ezzel potenciálisan beszennyezné örökségét.

Másfelől, ha Trump hátradől, és egy elhúzódó háborúban Izrael mégiscsak beszorulna, akkor úgy tekintenének rá, mint aki nem tartja tiszteletben Amerika egyik régi külpolitikai célját: Izrael biztonságát. Ezeket a tényezőket tovább bonyolítja, hogy Trump hajlamos a személyiséget a politikával szemben előtérbe helyezni, és nincs hosszú távú meggyőződése a stratégiáról.

Azzal, hogy megengedte Izraelnek, hogy a tárgyalások kudarca előtt lecsapjon, Trump ismét megerősítette azt a széles körben elterjedt vélekedést, hogy Amerika tartósan gyenge Izraellel szemben. Ami a legkritikusabb, hogy csökkentette az Egyesült Államok mozgásterét, amely most kénytelen inkább reagálni az eseményekre, mintsem alakítani azokat.

Teherán számítása

Irán óvakodik az Egyesült Államokkal való háborútól, és a múltbeli fenyegetések ellenére egyelőre elkerülte, hogy az amerikai erőkre csapást mérjen – de ez megváltozhat, ha az Egyesült Államok csatlakozik az izraeli légi hadjárathoz. Nem bölcs dolog teljesen kizárni azt a forgatókönyvet sem, amelyben az irániak úgy döntenek, hogy az iraki és jemeni szövetségeseik amerikai célpontok megtámadására való utasítása a legjobb módja annak, hogy az amerikaiakat Izrael megfékezésére kényszerítsék. Bár rendkívül kockázatos, az iráni vezetés némi vigaszt találhat abban, hogy Trump köztudottan vonakodik attól, hogy újabb közel-keleti háborúba keveredjen, miután mást ígért a választóinak, akik súlyosan megosztottak a kérdésben.

Netanjahu győzelme egyben Trump veresége lehet?

Jelenleg nagyon is úgy látszik, hogy Netanjahu nemcsak egy ellenséget alázott meg, hanem fő szövetségesét is szorult helyzetbe hozta. Arra számít, hogy a kényszerhelyzetbe hozott Trump is beszáll a harcba az iráni rezsim legyőzéséért, destabilizálásáért és talán megbuktatásáért.

Az Egyesült Államok számára ez azt jelentené, hogy egy hatalmas és költséges katonai műveletbe bonyolódna, ami hosszabb és mélyebb kötődést jelentene számára a Közel-Kelettel, mint amiben érdekelt lenne. Izrael számára azonban, amely már így is több hadszíntéren is részt vesz, ez igazi áldás lenne. A tét egy olyan regionális rendszer, amely Izrael katonai fölényén alapul, és amelyet az Egyesült Államok folyamatos támogatása tesz lehetővé.

Ez egy nagy kockázatú fogadás, nem utolsósorban azért, mert Izrael megkérdőjelezhetetlen katonai és hírszerzési fölénye eddig nem hozott hosszú távú politikai megoldást, hanem éppen ellenkezőleg, bizonytalanságot szült. Magas költségű fogadás is, mert Izrael megsértette a nemzetközi jog legalapvetőbb elvét azzal, hogy egy másik államot támadott meg közvetlen fenyegetés hiányában, és potenciálisan végzetes csapást mérhetett az atomsorompó-rendszerre – akár azért, mert Iránnak valahogy sikerül ellenállnia a bombázásnak, és végül nukleáris fegyverrel fog rendelkezni, akár azért, mert más országok úgy döntenek, hogy a diplomácia helyett a nukleáris fegyverek hatékonyabb elrettentő erőt jelentenek.

Trump visszanyerhetné az irányítást a helyzet felett, ha időbeli korlátot szabna az izraeli csapások amerikai támogatására, hogy így lélegzethez jusson, és újra tárgyalásokat kezdeményezhessen az irániakkal. Ugyanakkor egyértelmű jelzést kellene küldenie az irániaknak, hogy nem a teljes kapitulációjukat akarja, hanem – ahogy nemrég fogalmazott – egy „ellenőrizhető nukleáris békeszerződést”.

A gyakorlatban azonban kevés remény van arra, hogy Trump képes lenne egy ilyen államférfiúi tettre. Bár mindig is azt mondta, hogy megállapodást akar Iránnal, első ciklusa alatt csak kényszerítő intézkedésekhez folyamodott, második ciklusában pedig hagyta, hogy Izrael kisiklassa a diplomáciát, amikor még megvoltak a feltételek a megállapodáshoz.

Újabb proxi háború?

Az EU vezető diplomatája sürgette az Egyesült Államokat, hogy ne támadja meg Iránt. Kaja Kallas kedden Brüsszelben nyilatkozott a sajtónak: „Ha az Egyesült Államok belekeveredne, az mindenképpen szélesebb körű konfliktusba sodorná a régiót, és ez senkinek sem áll érdekében”.

Irán tagja a BRICS-csoportnak, és stratégiai partnerségi megállapodást kötött Oroszországgal, bár ez nem foglalja magában a kölcsönös katonai támogatást. Ennek ellenére Oroszország fegyvereket szállíthatna Iránnak, ha az Egyesült Államok belépne a háborúba, mivel Irán fontos partnere Oroszországnak, amellyel a Kreml szoros kapcsolatokat ápol.

Peking is támogathatná Teheránt, mivel Irán Kína fontos olajszállítója, és ráadásul a két országot egy 25 éves stratégiai szerződés köti össze. Kína számára valójában az a forgatókönyv lenne kedvező, ha az Egyesült Államok belesodródna a konfliktusba, és lekötné katonailag újra a Közel-Kelet. Az USS Nimitz repülőgép-hordozó flottát máris átvezénylik az amerikaiak Tajvan mellől, a Hormuzi-szoros közelébe.

Ugyanakkor sem Oroszország, sem Kína nem érdekelt egy erőszakos rendszerváltásban Iránban, mert egy Egyesült Államok által felállított rezsim aligha folytatná Irán jelenlegi orosz- és Kína-barát politikáját.

Ez az a dilemma, amelyben az Egyesült Államok találhatja magát. Izrael nem tud egy hosszú háborút fenntartani Irán ellen, mert az gazdaságilag tönkretenné Izraelt. Egyetlen polgári teherszállító repülőgép sem tudna leszállni Izraelben, és kérdéses, hogy a teherhajók ki mernének-e kötni izraeli kikötőkben, ha naponta iráni rakétákkal bombáznák őket. Az izraeli gazdaságot a leállás fenyegeti, ha a háború sokáig tart.

Teherán viszont amúgy is szankciók alatt él, és hozzászokott az ilyen problémákhoz. Iránt hosszú szárazföldi határain keresztül észrevétlenül, szárazföldi úton lehetne ellátni, ami sokkal nehezebb Izrael esetében, amelynek szomszédjai nem éppen Izrael barátai.

Ha Oroszország és Kína (és talán Észak-Korea is) titokban, vagy nyíltan fegyverekkel támogatná Iránt egy ilyen esetben, az Egyesült Államok gyorsan egy nagyon drága proxi-háborúban találhatná magát. Márpedig az amerikai lakosság általában – Trump szavazói pedig különösképpen – belefáradtak az örökös háborúkba. Bizony Trump nem kis részben azért nyerte meg a választásokat, mert azt ígérte: kivezeti az Egyesült Államokat a távoli országokban zajló költséges háborúk ördögi köréből. Most ennek éppen az ellenkezője történhet.

És van még egy nagy ismeretlen: hogyan fognak viselkedni az arab államok, ha egy hosszú háborúra kerül sor, egyrészt a (muszlim) Irán, másrészt a (zsidó) Izrael és a (keresztény) Egyesült Államok között?

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)