2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kim Jonghjun már lemondott, de tettéért akár halálra is ítélhetik.

Kim Jonghjun védelmi miniszter javasolta a hadiállapot elrendelését Jun Szogjol dél-koreai elnöknek – erősítette meg egy minisztériumi tisztviselő újságíróknak. Kimet most hazaárulással vádolják, és amennyiben elítélik, életfogytiglani börtönbüntetést, sőt akár halálbüntetést is kaphat – írja a hvg.hu a The Korea Times-ra hivatkozva. 

Kim szerdán kiadott nyilatkozatában bocsánatot kért a társadalmi és politikai zavargások előidézésében játszott szerepéért, és felajánlotta, hogy lemond a védelmi miniszteri tisztségéről. „Először is, védelmi miniszterként mélyen felelősnek érzem magam, és sajnálom, hogy aggodalmat és zavart okoztam. A fegyveres erők minden tagja, aki részt vett a rendkívüli hadiállapot végrehajtásában, csak az én utasításomra tette a dolgát. Teljes felelősséget vállalok a történtekért” – fogalmazott. 

Kim Jonghjun lemondott, de akár ki is végezhetik
Kim Jonghjun lemondott, de akár ki is végezhetik
Fotó: reddit

Dél-Korea elnöke kedden késő este váratlanul, egy televíziós beszédben jelentette be, hogy elrendeli az országban a hadiállapotot, Észak-Korea-párti felforgatókra hivatkozva. A katonai vezetés azonnal betiltotta a politikai tevékenységeket, a nemzetgyűlés képviselői azonban ennek ellenére a parlament épületébe mentek, ahol megszavazták a hadiállapot megszüntetését. 

Szerdán aztán az ellenzéki Demokrata Párt bejelentette, hogy lázadás miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők, köztük Kim Jonghjun védelmi miniszter ellen, azzal vádolva őt, hogy jogalap nélkül szorgalmazta a hadiállapot bevezetését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ausztrália nem ad biankó háborús csekket
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:44
Majd akkor döntenek ausztrál katonák bevetéséről, ha aktuális lesz.
Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
Nemzetközi A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:23
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Nemzetközi Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 14:45
Michael Clarke katonai elemző professzor szerint a világ nem hagyhatja szó nélkül Észak-Korea egyre bővülő kapcsolatát Oroszországgal.
Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
Nemzetközi Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:37
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt, kisebb az egy évvel korábbi 12,1 milliárd dollárnál – áll az orosz jegybank jelentésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG