2p

Az amerikai elnök hivatalának szóvivője beszélt erről.

A Fehér Ház szerint Donald Trump amerikai elnök „jó és produktív” telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.

Karoline Leavitt, az elnöki hivatal szóvivője pénteken napi sajtótájékoztatóján számolt be a csütörtöki telefonbeszélgetésről, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy szóba került az amerikai elnök által javasolt 30 napos tűzszünet, amely – a szóvivő szavai szerint – Európában is támogatást élvez, és amerikai remények szerint a háborúban álló két fél elfogadja majd.

A szóvivő kérdésre válaszolva közölte, hogy Donald Trump hétfőn kezdődő közel-keleti útja során nem jön létre találkozó Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A sajtótájékoztatón Karoline Leavitt megerősítette, hogy szombaton Svájcban közvetlen tárgyalás kezdődik az Egyesült Államok és Kína között a kétoldalú kereskedelemről, és a vámokról. Hozzátette, hogy az amerikai delegációt vezető Scott Bessent, pénzügyminiszter a megbeszélések lebonyolításában az elnök teljes támogatását és bizalmát élvezi.

Donald Trump pénteken a közösségi oldalán tett bejegyezésben felvetette annak lehetőségét, hogy a jelenlegi 145 százalékról 80 százalékra mérséklődjön a kínai árukra kivetett vám.

Ezzel kapcsolatban a szóvivő hangsúlyozta, hogy az elnök nem tervez egyoldalú vámcsökkentést, ahhoz Kína részéről is szükség van engedményekre.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG