2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tibeti vízerőmű építése miatt környezeti károktól és vízhiánytól tartanak.

Kína megkezdte a világ legnagyobb vízerőművének építését a Tibeti-fennsík keleti peremén – jelentette a Hszinhua hírügynökség a Reuters szerint. Li Csiang kínai miniszterelnök az évszázad projektjének nevezte az építkezést, amely becslések szerint 170 milliárd dollárba, átszámolva nagyjából 58 356 milliárd forintba kerülhet, és a megújulóenergia-termelés bővítését, valamint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését szolgálja.

A Jarlung Cangpo folyó alsó szakaszán öt lépcsős vízerőmű állomás épül, amely a tervek szerint évente 300 milliárd kilowattóra áramot termel majd. A kínai hatóságok szerint a projekt segít fedezni Tibet és más térségek energiaigényét, előmozdítja Kína klímacéljainak elérését, munkahelyeket teremt és élénkíti a kapcsolódó iparágakat. A helyszínen a folyó 50 kilométeren belül 2000 méteres szintkülönbséggel esik, ami óriási energiatermelési potenciált kínál.

A folyó Tibetből kilépve Brahmaputra néven folytatódik Indiában és Bangladesben. A két ország aggodalmát fejezte ki a beruházás miatt, mivel milliók vízellátását befolyásolhatja. Kínai illetékesek szerint azonban a tibeti vízerőműveknek nincs jelentős hatása a környezetre és a folyó alsó szakaszaira.

Civil szervezetek, köztük az International Campaign for Tibet (Nemzetközi Kampány Tibetért) viszont úgy vélik, a projekt helyrehozhatatlan károkat okoz a fennsík gazdag ökoszisztémájában és súlyosan veszélyezteti a folyó mentén élők megélhetését. A hatóságok egyelőre nem közölték, hány embernek kell elköltöznie az építkezés miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG