3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez is szóba került az amerikai elnök és Keir Starmer brit kormányfő washingtoni tárgyalásain.

Az Ukrajna rendelkezésére bocsátott nyugati fegyverek oroszországi bevetése is témája Joe Biden és Keir Starmer washingtoni tárgyalásainak - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs vezetője pénteken, a csúcstalálkozót megelőzően.

John Kirby újságíróknak tartott sajtóbeszélgetésén ugyanakkor hangsúlyozta: nincs változás Washingtonnak abban a kikötésében, amely tiltja az Ukrajna számára rendelkezésre bocsátott amerikai fegyverzet nagy hatótávolságú bevetését mélyen Oroszország területén belül.

Az ukrán hadsereg rendelkezésére bocsátott fegyverzet felhasználásával kapcsolatban John Kirby kijelentette, hogy a brit és francia megfontolásokat nem kommentálja.

A Fehér Ház illetékese szerint az Ukrajna támogatásáról szóló nemzetközi erőfeszítések elemeként kell tekinteni az amerikai-brit csúcstalálkozóra, és azt is azt hangoztatta, hogy nem várható bejelentés azt illetően, hogy az Egyesült Államok hozzájárulna Ukrajna számára a tengerentúlról kapott fegyverzet bevetésére mélyen Oroszország területére hatoló támadó művelethez. "Nekünk megvannak a saját számításaink arra vonatkozóan, hogy mivel látjuk el Ukrajnát és mivel nem" - jegyezte meg a sajtóbeszélgetés egy másik pontján John Kirby.

Kijelentette, hogy az amerikai adminisztráció állandó egyeztetésben van partnereivel és szövetségeseivel, különösen a britekkel és franciákkal Ukrajna támogatásának összes lehetséges módjáról és eszközéről. Hozzátette, hogy szuverén országokként maguknak kell dönteniük arról, miként néz ki ez a segítségnyújtás, mi az elfogadható számukra, illetve polgáraik számára. "Állandó a megbeszélés közöttünk, hogy ők mit tesznek és mi mit teszünk" - fogalmazott a vezető amerikai nemzetbiztonsági tisztségviselő

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki szavaira reagálva, miszerint a háború lényegét változtatná meg, amennyiben nyugati fegyverzetet mélyen oroszországi területén is bevetnének, John Kirby először úgy reagált, hogy "ami Putyin elnök száját elhagyja, azt nehéz szó szerint érteni, és ez nem az a retorika, amelyet korábban már ne hallottunk volna tőle".

Biden komolyan veszi Putyin fenyegetéseit
Biden komolyan veszi Putyin fenyegetéseit
Fotó: EPA/MICHAEL REYNOLDS

A fehér házi tanácsadó később ugyanakkor megjegyezte, hogy az orosz elnök fenyegetéseit komolyan veszi az Egyesült Államok, mert már bizonyította, hogy képes katonai agressziót elindítani, és eszkalációt kezdeményezni. Ehhez még azt fűzte hozzá, hogy amennyiben az orosz elnök aggódik az orosz területek és városok biztonságáért, akkor vonja ki csapatait Ukrajnából.

John Kirby az Ukrajna mögötti kiállást illetően megállapította, hogy gyakran elvész szem elől, hogy a katonai támogatás nem "egyoldalú erőfeszítés" amerikai részről, hanem több szövetséges vesz részt benne, egyeztetve arról, hogy milyen eszközt szállítanak, attól is függően, hogy ki milyen képességekkel rendelkezik, igazítva az ukrán szükségletekhez és elvárásokhoz.

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok beleegyezésére lenne-e szükség, ha a brit és francia vezetés olyan fegyverzetet enged orosz terület elleni bevetésre, amelyben amerikai alkatrészek is vannak, John Kirby azt mondta, hogy ezekről a kérdésekről is folytatódnak az egyeztetések a két említett országgal, de más szövetségesekkel is az Ukrajna számára küldött katonai képességek fajtáiról.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Donald Trump szerint túl sokan halnak meg a háborúban
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 08:12
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Nemzetközi Donald Trump megint bejelentett egy óriási importvámot
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:55
Washington 50 százalékos importvámot vet ki a rézre.
Nemzetközi Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:53
Berlin szerint a kínai akció veszélyeztette a vörös-tengeri hajózást védő katonai személyzet életét.
Nemzetközi Az EU túlzottdeficit eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:01
Az Európai Unió Tanácsa aktiválta a Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP) nemzeti kivételi záradékát 15 tagállam számára.
Nemzetközi Ideiglenesen lezárták az Akropoliszt, betiltottak többfajta munkavégzést
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:25
Görögország kedden több órára lezárta az Akropoliszt, miután a mediterrán térséget a nyár második komoly hőhulláma érte el, a hőmérséklet helyenként a 41 Celsius-fokot is megközelítheti.
Nemzetközi Az EU jóváhagyta a bolgár eurót – amit helyben elleneznek
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:39
Kedden jóváhagyták az EU pénzügyminiszterei azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik Bulgária csatlakozását az euróövezethez.
Nemzetközi Az Európai Ügyészség vizsgálja a szélsőjobboldali uniós képviselők pénzügyeit
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:55
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Identitás és Demokrácia nevű, mára feloszlatott európai parlamenti szélsőjobboldali frakció állítólagos pénzügyi visszaélései miatt.
Nemzetközi Ezt jól kifőzték Indiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:51
Az ázsiai óriás 2026-tól kezdődően a főzőgáz mintegy 10 százalékát-az Egyesült Államokból kívánja importálni.
Nemzetközi A BRICS országokat még csak fenyegeti Trump a büntetővámmal
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:38
Egy forrás szerint a büntetővám csak akkor kerül bevezetésre, ha „Amerika-ellenesnek” ítélt politikát folytatnak a BRICS tagok.
Nemzetközi Orosz csoda: a belföldi turizmus lett a gazdaság motorja
Elek Lenke | 2025. július 8. 14:18
A digitális eszközök megteremtették az egyéni utazás lehetőségét, felpörgették az orosz turizmust. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG