3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

 Elon Musk vésővel írhatja be nevét a világ leggazdagabb embereinek listájába. Ha így folytatja.

A Tesla alapítója, Elon Musk lehet a világon az első ember, akinek vagyona eléri az 1000 milliárd dollárt – állítja az Informa Connect Academy agytröszt, amelynek megállapítását a CNBC idézte. Ez másként azt jelenti, hogy trilliomos lehet. Másként: az 1000 milliárd dolláros összeg Magyarország tavalyi amerikai devizában számolt GDP-jének 4,7-szerese. A pontosság kedvéért a mostani forintárfolyam alapján számokban így néz ki:

367 000 000 000 000 forint

Árfolyam

A dollárban 13 számjegyű vagyont 2027-ben  érheti el a Tesla vezérigazgatója, ha továbbra is úgy gyarapodnak javai, mint korábban. A vizsgálat ugyanis vélhetően kifejezetten Musk vagyonának növekedési tempóját vetíti előre. A milliárdos a Bloomberg gazdaglistája, a Billionaires Index szerint 2020 elején 28,5 milliárd dollár értékű vagyonnal rendelkezett. Ennek az évnek a végére 167 milliárd dollárra nőtt ez ez érték, idén szeptemberben pedig elérte a 265 milliárd dollárt. Az aktuális érték a Bloomberg listáján október közepén 241 milliárd, a Forbesnál 246,5 milliárd dollár volt. Azért az 1000 milliárd ettől még meglehetősen messze van.

Az Informa elemzői a Tesla részvényeinek drágulásából indultak ki. Ezek ára 2020 januárjában 30 dollár volt, ami 2021 januárjára 300 dollárra ment fel. James Pethokoukis, az American Enterprise Institute bölcs szakértője úgy gondolja, ennek alapján tudja, mi a titka egyesek, mint Musk vagy Jeff Bezos, az Amazon vezérigazgatója meggazdagodásának.

Sokkal több pénze lehet, pedig most sincs kevés
Sokkal több pénze lehet, pedig most sincs kevés
Fotó: Depositphotos

Ezek az emberek szerinte azért váltak szupergazdaggá, mert olyan cég gründolásába fogtak, amelynek termékét vagy szolgáltatását értékesnek tartják az emberek. Következésképpen veszik, mint a cukrot. Ennél a közhelyesnek tűnő megállapításnál érdekesebb, a gazdagok vagyonának összetétele. A rettentő nagy vagyon felett rendelkezők pénze túlnyomó részben tőzsdei befektetésekben fekszik, míg a közepesen gazdagoké és a közepes jövedelműeké jellemzően ingatlanokhoz kötődik. A leggazdagabb amerikaiak egy százaléka birtokolja a részvényvagyon felét, míg a jövedelem szempontjából az alsó 50 százalékhoz tartozóknak csak ennek a vagyonnak az egy százaléka jut.

A családok 58 százaléka rendelkezett valamilyen részvénytulajdonnal 2022-ben közvetlenül vagy közvetve, például azon a nyugdíjalapon keresztül, amelyben a nyugdíjmegtakarításait tartotta. A vagyoni egyenlőtlenség örök témája a közéleti vitáknak, főként, hogy a gazdagok jövedelmét olyan formákba lehet terelni, amelyek után jóval kevesebb adót kell fizetni, mint a bérjövedelmek után.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Politico: nagy fordulat készül Brüsszelben, jön a szigorítás
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:19
Az afrikai országoknak vissza kell fogniuk a migrációt, ha továbbra is szeretnének uniós fejlesztési támogatást kapni – ezt fogja javasolni az Európai Bizottság a jövő héten bemutatandó hétéves költségvetési terv részeként a Politico értesülései szerint.
Nemzetközi Putyin húzhatja a száját: újabb orosz pénzek landoltak Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:49
Befagyasztott vagyonokat adott át az EU.
Nemzetközi Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:37
Így meg lehet szerezni a forrásokat.
Nemzetközi Izraeli katonát támadott meg a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 15:58
Megpróbálták kirángatni egy járműből.
Nemzetközi Váratlan helyről támadták meg Csehországot
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:28
Hackerek csaptak le.
Nemzetközi Trump megtette, amire régóta várnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 13:36
Mennek a fegyverek Ukrajnába.
Nemzetközi Itt az eredmény: eldőlt Ursula von der Leyen sorsa
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:21
Egyértelmű eredmény született.
Nemzetközi Újabb összecsapás Ukrajna és Magyarország között, súlyos vádak miatt rendelték be az ukrán nagykövetet
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:51
A külügyminisztérium államtitkára mellett Orbán Viktor is megszólalt az ügyben.
Nemzetközi Trump még egy dicsérettel is vérig tud sérteni – kínos baki a Fehér Házban
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:31
Megdicsérte az elnök a vele ebédelő vezető – csakhogy van egy kis gond.
Nemzetközi Miért izzik a levegő Brüsszel és Peking között?
Káncz Csaba | 2025. július 10. 10:18
Eszkalálódik a politikai feszültség Peking és az EU vezetői között. Peking ezért le akarja mondani az uniós vezetőkkel július végére tervezett kétnapos kínai csúcstalálkozó második felét. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG