2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kemény figyelmeztetést kapott az amerikai nagykövet, fontos üzemet találhattak el az ukránok. Kedd reggeli háborús hírek.

  • Miután Oroszország azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy szerepe volt az amerikai ATACMS rakétákkal a Krím félsziget ellen végrehajtott ukrán támadásban, az orosz külügyminisztérium behívatta a moszkvai amerikai nagykövetet. Lynne Tracyvel közölték, hogy „Washington hibrid háborút visel Oroszország ellen, és valójában már a konfliktus egyik résztvevője”, majd hozzátették: „megtorló lépésekre” kell számítania az Egyesült Államoknak. A támadásban négyen haltak meg és 151-en sebesültek meg.
  • A Pentagon szóvivője leszögezte, hogy „Ukrajna saját maga dönti el mit vesz célba, és saját maga hajtja végre katonai akcióit”. A Fehér Ház egy tisztviselője arról beszélt, hogy minden civil élet elvesztése tragédia, de ebbe „feltétlenül beletartozik az a több ezer ártatlan ukrán, akiket az orosz háborús agresszió kezdete óta az orosz erők öltek meg”.
  • Hétfőn legalább öt ember meghalt és 41 megsebesült a kelet-ukrajnai Pokrovszk városában, miután fél óra eltéréssel ugyanoda csapódott be két orosz rakéta is.
  • Leváltotta egy fontos parancsnokát Volodimir Zelenszkij, miután Jurij Szodolt azzal vádolta meg az Azov brigád vezetője, hogy vezetési módszerei túl sok ukrán katonai áldozathoz vezetnek.

  • Az Európai Unió kedden hivatalosan is megnyitja Ukrajnával a csatlakozási tárgyalásokat. A luxemburgi ceremónia inkább szimbolikus jelentőséggel bír, abban ugyanis minden szereplő egyetért, hogy a csatlakozási folyamat hosszú és nehéz lesz.
  • A várakozások szerint kedden újabb 150 millió dollár értékű, főként lőszerekből álló, Ukrajnának szánt katonai segélycsomagot jelent be az Egyesült Államok. A csomagban a jelenleg kritikus fontosságú tüzérségi lőszerek mellett HIMARS rakéták is helyet kapnak várhatóan.
  • Hosszú órákon át lángolt Oroszország egyik legfontosabb katonai elektronikai berendezéseket gyártó és fejlesztő központja a Moszkvától 40 kilométerre található Frjazinóban. A NII Platan Intézeben többek között harci repülőgépekhez, nukleáris hordozórakétákhoz és légvédelmi rendszerekhez is gyártanak alkatrészeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:46
A párizsi ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az X közösségi média platform – korábban Twitter – és annak vezetősége, köztük Elon Musk tulajdonos ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a vállalat algoritmusa külföldi befolyás érdekében torzíthatja a tartalomterjesztést.
Nemzetközi Donald Trumpot meghívták Kínába
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:16
Marco Rubio amerikai külügyminiszer és kínai kollégája Vang Ji „pozitív és konstruktív” tárgyalásról számoltak be malajziai találkozásuk után.
Nemzetközi Nagyon aggódnak az európai borászok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:45
Úgy tűnik, nem részesülhetnek preferenciális elbánásban az EU és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közötti kereskedelmi megállapodásokban – közölte pénteken az iparág fő lobbicsoportja.
Nemzetközi Meglepetés Kanadában
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:20
A vártnál jobban nőtt a munkahelyek száma, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedés helyett csökkent.
Nemzetközi Tükörklauzulát követel az agrárminiszter a EU-Mercosur kereskedelmi megállapodásba
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:53
Nagy István szerint tönkretenné a gazdákat a megállapodás, különösen azért mert, Brüsszel egyidejűleg megnyitotta az uniós piacot az ukrán mezőgazdasági termékek előtt is.
Nemzetközi Az oroszok által lefoglalt egyetlen amerikai cég exportra készül
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:14
A Kreml korábban azzal indokolta az elkobzást, hogy a cég stratégiai szerepet tölt be Oroszország élelmiszerellátásában.
Nemzetközi Célkeresztben a kormány – újabb uniós forrásokat köthetnek jogállami feltételekhez
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 13:35
2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre. Orbán Viktor Magyarországa, eurómilliárdok elvesztésével néz szembe az Európai Bizottság a jövő szerdán nyilvánosságra hozandó tervei szerint.
Nemzetközi Fájdalmas lépésre kényszerülhetnek a hollandok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:48
A menekültügyi és fejlesztési kiadások csökkentésével érnék el a NATO védelmi kiadási célját.
Nemzetközi Szörnyű tévedés: drón helyett egy utasszállítót lőhettek meg az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 10:36
Egy Minszkből Moszkvába tartó járat kaphatott légvédelmi rakétatalálatot.
Nemzetközi Orbán Viktor szövetségese mérhet csapást a NATO-ra Szlovéniában
Bózsó Péter | 2025. július 11. 10:21
Geopolitikai vonatkozásai miatt nagy jelentőségű lehet a NATO-kilépésről szóló lehetséges népszavazás délnyugati szomszédunknál, ami Janez Janša hatalomba való visszatérését célzó belpolitikai játszmájához is kötődik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG