3p

Romló biztonsági helyzet: mozgósítás kezdődik Csehországban.

A cseh kormány szeretné kiterjeszteni az állampolgárok honvédelemre való felkészítését. Szerintük szükséges megváltoztatni a védelemhez való általános hozzáállást, amely az egész társadalom bevonását igényli. A koncepció módosítását az európai biztonsági helyzet hosszú távú romlására reagálva hagyta jóvá Petr Fiala kabinetje.

Az új koncepció szükségessége Európa biztonsági helyzetének alapvető és hosszú távú romlásából fakad. A gyakorlatban eddig az állampolgárok államvédelemre való felkészítése csak a társadalom egy kis részére – főként az általános és középiskolás diákokra – összpontosult, és tartalmilag nem fedte le az összes olyan ismeretet és készséget, amely válsághelyzetben szükséges – ismertette a helyzetet a védelmi tárca. A változtatás célja, hogy fokozatosan kiterjedjen az egész lakosságra – írja az Infostart.

A lakosságot szeretnék evakuálni
A lakosságot szeretnék evakuálni
Fotó: Depositphotos

A koncepció négy pillérre épül:

  • az oktatásra
  • a nonprofit szervezetekkel való együttműködésre
  • az államvédelem tervezésére
  • a stratégiai kommunikációra

A védelmi tárca szerint prioritás, hogy az oktatási pillér keretében a honvédelmi és biztonsági témák bekerüljenek a cseh oktatási rendszerbe. Az iskolákban ezenkívül a hadsereg által szervezett képzési eseményekre is sor kerülne, továbbá a hadsereg képezné a pedagógusokat, a közigazgatásban dolgozókat, valamint a védelem szempontjából kulcsfontosságú vállalatok alkalmazottait is.

Az államvédelem tervezésének területén a minisztérium szerint konkrétabban lesznek meghatározva az önkormányzatok és megyék feladatai.

A stratégiai kommunikációt a minisztérium az államvédelemre való felkészülés egyik fő eszközeként említette. Ennek segítségével az állam növelni kívánja a társadalom biztonsággal és a hadsereggel kapcsolatos tudatosságát, valamint erősíteni a társadalmi ellenállóképességet. Jana Černochová védelmi miniszer elmondta, a jelenlegi biztonsági helyzetben az államnak nemcsak az állam védelmét kell biztosítania, hanem olyan ismereteket és készségeket is kell nyújtania a polgároknak, amelyeket nemcsak az állam védelmében vagy válsághelyzetben, hanem a mindennapi életben is hasznosítani tudnak.

A cseh kormány szerdán elfogadott egy törvénymódosítást is, amely szerintük segíteni fog a cseh hadsereg személyzeti válsághelyzetének megoldásában. A módosítások szerint például növelni kellene a toborzási juttatásokat és a szolgálatot teljesítő katonák juttatásait, míg csökkenteni kellene az adminisztratív terheket az új tagok toborzása során.

A törvénymódosítás célja Petr Fiala cseh miniszterelnök szerint az, hogy támogassa az új katonák toborzását, megtartsa a hadseregben a már szolgálatot teljesítő katonákat, és növelje a katonai pálya vonzerejét és presztízsét. „Bár a hadseregnek sikerül új katonákat toboroznia, bizonyos szakmák, például orvosok vagy IT szakemberek hiányoznak belőle” – mondta a cseh miniszterelnök, aki emlékeztetett arra a célkitűzésre, hogy 2030-ra 30 ezer katona legyen a cseh hadseregben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG